Ugrás a tartalomra

„Életemet a pedagógusi lét határozza meg”

Létrehozva
A gyermekek töltik ki a mindennapjait, ezért nagy öröm és megtiszteltetés számára, hogy ezzel a rangos elismeréssel, Miskolc város pedagógiai díjával kap visszajelzést az elvégzett munkájára – árulta el Balla Ádámné.
Kép
Balla Ádámné. Fotó: Mocsári László
Balla Ádámné. Fotó: Mocsári László

A Miskolc város pedagógiai díjával kitüntetett szakember pályája tudatos döntéseken, elköteleződésen, folyamatos önfejlesztésen és értékalapú nevelési szemléleten alapul. Pályaorientációja már gyermekkorában kialakult. Általános iskolai tanulmányai mellett zeneiskolai képzésben vett részt, ahol furulya- és fuvolatanulmányokat folytatott. A zenei nevelés területén szerzett kompetenciái későbbi pedagógiai gyakorlatában is szervesen beépültek, hozzájárulva a gyermekek komplex személyiségfejlesztéséhez, különös tekintettel a kommunikáció, az érzelmi intelligencia és a kreativitás fejlesztésére. Középiskolai tanulmányait kereskedelmi szakterületen végezte, majd rövid ideig a versenyszférában szerzett munkatapasztalatot. Ezt követően – tudatos pályakorrekció eredményeként – elhatározta, hogy azzal szeretne foglalkozni, ami valódi örömmel és motivációval tölti el: a kisgyermekek fejlesztésével. Így hát 2002-ben felvételt nyert a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar óvodapedagógus szakára. Főiskolai tanulmányait magas szakmai elkötelezettséggel végezte, diplomáját 2005-ben szerezte meg. Tanulmányai során, majd azt követően a református köznevelési intézményrendszerben helyezkedett el. Előbb a miskolci Erdész Úti Református Óvodában, majd a Görgey Úti Református Óvodában folytatta pedagógiai munkáját, ahol 2015-ig dolgozott. Ezt követően visszahívták az Erdész Úti Református Óvodába, ahol azóta is meghatározó, szakmailag stabil tagja az intézmény nevelőtestületének. Hisz a folyamatos szakmai képzések fontosságában.

– Egész életemet a pedagógusi lét határozza meg, a gyermekek töltik ki a mindennapjaimat, így természetesen nagy öröm és megtiszteltetés egyben, hogy a munkámat elismerik. Az érzéseim egyértelműen a hála felé terelődnek, hiszen azt gondolom, ha az ember a saját igyekezetei mellé a külvilág elismerését is megkapja a hivatásában, az egy olyan ritka kombináció, amiért érdemes hálásnak lennünk – fogalmazott a díjazott.

Kép
Balla Ádámné. Fotó: Mocsári László
Balla Ádámné. Fotó: Mocsári László

Balla Ádámné hangsúlyozta, szerencsés, hogy a munkája egyben a hivatása is, amely a gyermekek szeretetéből fakad. Soha nem gondolt arra, hogy ezért egyszer majd kitüntetésben lesz része, nem hajszolt sosem ilyen elismerést. Úgy gondolja, talán éppen ezzel érdemelhette ki.

– Az ember azért dolgozik, hogy érzelmi és értelmi szempontból egyaránt egészséges, boldog és kiegyensúlyozott gyermekek fejlődését segíthesse. A legbüszkébb arra a pillanatra voltam, amikor már felnőttként találkozhattam egy olyan egykori óvodással, akinek a pályám elején lehettem az óvodapedagógusa. Az, hogy részese lehetek a gyermekek életének, akikből értékes felnőttek válnak, azt gondolom, értelmet ad az én életemnek, és minden óvodapedagógus szakemberének ezen a pályán – osztotta meg Miskolc város pedagógiai díjasa, Balla Ádámné.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.