Ugrás a tartalomra

Szilveszter, Elektróger és video disco

Létrehozva
Modern elektronikus tánczenékkel és video-discoval is fellép az óév-búcsúztató szilveszteri „Dívák éjszakáján” DJ Bordee a Hősök terén. Előbb breakbeat és drumm and bass, majd visszakalandozás a ’80-as évek diszkóinak világába – zenei utazás az év utolsó napján.
A miskolci underground-körökben már jól ismert DJ Bordee két programmal is jelentkezik az év utolsó napján, a Hősök terén megrendezett „Dívák éjszakáján”. Az este 10 órakor kezdődő Elektróger partyn az olyan elektronikus tánczenéké lesz a főszerep, mint a drum & bass, a breakbeat, vagy a nu-funk.

Az éjfél utáni, újévi video-disco már a szélesebb közönségnek szól populáris videóklipek lejátszásával. Mint DJ Bordeetól megtudtuk, a ’80-as, ’90-es évek zenéi jelentik a fő csapásirányt.
– A video-disco ezekben az időkben nagyon népszerű műfaj volt. Ma modernebb formában, technikailag felújítva játsszuk le a kor nagy slágereit – mondta.

Manapság már számítógéppel oldják meg a videó- és hanganyagok lejátszását, a DJ szerint „ma már elterjedt lemezlovas forma”, hogy a zene mellé képi anyagot is társít valaki, így lesz VJ (visual-jockey).
– Rengeteg kutatómunkával jár a zeneszámok megszerzése, persze a folyamat azzal kezdődik, hogy az emberben megvan a speciális érdeklődés – tette hozzá.

A „felkészülés” azonban nem minden, DJ Bordee szerint „nem árt azért a lemezlovas-múlt” sem, illetve kellő zenei ismeret, zenei háttértudás. Maga is zeneiskolában tanult egyébként.
– A laikus egy jó szett során annyit vesz észre, hogy milyen szépen követik egymást a számok. Pedig „munka” van benne, megtalálni két szám között a hangnemek, a hangszínek egyezését. És persze minél frappánsabban érdemes ezt csinálni, ezzel is fokozva a hangulatot – emelte ki a miskolci DJ.

Nagyon fontos ugyanakkor az improvizációs készség is. Mint DJ Bordee is elmondta, egy kisebb helyen, kisebb közönségnél könnyebben, közvetlenebbül nyomon lehet követni a party hangulatát, a közönség „igényét”. A Hősök terén szilveszterkor azonban tavaly is rengetegen voltak, de a már az akkori tapasztalatok alapján is állította: idén is fantasztikus hangulat várja a miskolciakat az év utolsó napján a Hősök terén.

Az Anna and the Barbies-t követően tehát este 10 órakor Elektróger partyval lép először színpadra DJ Bordee, majd a Péterfy Bori koncertet és az újévi köszöntéseket követően a video-discoval zárja a „Dívák éjszakája” című óév-búcsúztató, belvárosi szilvesztert.

Kujan I.