Ugrás a tartalomra

Tartalékosokat toboroztak

Létrehozva
A Magyar Honvédségnél rendelkezésre álló tanulási, elhelyezkedési lehetőségekről tartottak tájékoztatót csütörtökön a miskolci munkaügyi központban, különös tekintettel az önkéntes tartalékos katonák további toborzására.
Nagy Zoltán mérnök alezredes elmondta, számtalan lehetőséget tudnak kínálni a Magyar Honvédségnél azoknak, akik hivatásos vagy szerződéses állományban kívánnak szolgálatot vállalni. A jelen rendezvényen azonban elsősorban az önkéntes tartalékos rendszer nyújtotta lehetőségekre szeretnék felhívni az érdeklődők figyelmét, melynek a fejlesztése múlt év elejétől új szakaszba érkezett.

Korábban a laktanyák őrzésvédelmi feladatainak ellátására kötöttek szerződést mintegy kétezer védelmi tartalékossal. 2012. január elsejétől elkezdték az úgynevezett műveleti feladatokra felkészítendő önkéntes tartalékosok toborzását. Az elmúlt évben kétezer főt vettek fel, és idén is legalább ennyit szeretnének.

honvedsegi_toborzo_munkaugyi_kozpont_130124_ja_9.jpg

Mint elhangzott, az önkéntes tartalékos katonai státusz évente nagyjából két és fél hónapos szolgálatot jelent, legénységi állományban erre az időre bruttó 110-130 ezer forintos havi fizetéssel. Alapfeltételek a büntetlen előélet, a betöltött, 18. életév, orvosi, fizikai, pszichikai alkalmasság. Önkéntes tartalékos katonai szolgálatot főállású munkahely mellett is lehet vállalni – ha a munkaadó ehhez partner –, de eseti jövedelem kiegészítési lehetőséget jelenthet az állás nélküliek számára is.

A célcsoportot elsősorban a fiatal, középiskolát végzett, egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat folytató hallgatók jelentik – akikkel a tartalékos rendszer hosszú távon tervezhet –, de idősebbek is jelentkezhetnek, ha megfelelnek a feltételeknek, gyakorlatilag a nyugdíjas korig.

honvedsegi_toborzo_munkaugyi_kozpont_130124_ja_4.jpg

Ez a lehetőség azt is elősegítheti, hogy azok a civilek, akik ilyen módon betekintést nyernek a honvédség, a szolgálatteljesítés mindennapjaiba, később esetleg hivatás-szerűen is ezt a pályát válasszák majd maguknak.

Szombati Emese őrnagy és Vaskó Lászlóné zászlós, a hadkiegészítő parancsnokság miskolci irodájának képviseletében a jelentkezéshez szükséges adminisztratív teendőkről adott tájékoztatást a megjelent, szép számú érdeklődőnek, kiemelve, hogy személyesen is várják mindazokat, akik elhivatást éreznek a katonai pálya iránt, a Hatvanötösök útja 2. sz. alatt.

Szepesi S.
fotó: Juhász Á.