Ugrás a tartalomra

Borsod jövőjéről

Létrehozva
Négy építész munkáiból nyílt kiállítás a Miskolci Galéria Kondor-termében, csütörtökön délután. A Borsod 2050 címet viselő tárlat egyszerre őrzi a múltat, s inspirál a jövővel kapcsolatban.
Építészek, művészek, gépészek érkeztek csütörtökön a Miskolci Galériába, hiszen megnyitották az Ózdról érkező kiállítást, a Borsod 2050 című tárlatot, amely négy fiatal építész, Antal Gabriella, Borzsák Veronika, Tánczos Tibor, Varga Piroska munkáját tárja az érdeklődő közönség elé.

A Borsod 2050 már címében is jelzi, hogy a jövőről gondolkozik. Egy olyan jövőről, amelyben a megye ipari öröksége új funkciót, új értelmet és felhasználási módot kap. Bán András, a Miskolci Galéria vezetője köszöntőjében mesélt a tárlat előzményeiről. Mint mondta, az ózdi kiállítást szerették volna Miskolcra is elhozni a szervezők, s remek ötletnek bizonyult, utólag is látható, hogy szerencsés döntés volt a kiállítás megrendezése a Kondor-teremben.

borsod_2050_130124_ja_4.jpg

– Ennek a tárlatnak Miskolcon is helye van. Fontos, hiszen a felelősségről szól. Nekünk üzen, hiszen mi vagyunk azok, akik dönteni tudunk jövőnkről – emelte ki a galéria vezetője.
A kiállítás megnyitójára, Miskolcra érkezett Fürjes Pál, Ózd polgármestere és köszöntőt mondott Pfliegler Péter, városunk alpolgármestere is.

Miskolc alpolgármestere kiemelte, nagy öröm, hogy lassan kicsinek bizonyul a Kondor-terem, hiszen a termet érdeklődők töltötték meg.

– Még vannak, akik emlékeznek az ipari örökségünkre, s vannak, akik már csupán elmesélésekből tudhatják, milyen volt régen a gyár. Büszkének kell lennünk múltunkra, s arra, hogy még izgalmasabbá vált a Magyar Kultúra Napja, hiszen egy ipartörténeti tárlatnak is helye van az események sorában – mondta Miskolc alpolgármestere. Pfliegler Péter hozzátette, az ipari múlt az egész megyében meghatározó volt, évtizedeken át, s nagy öröm, hogy újra előkerültek ipari termékek, új életre kelve, új funkciót ellátva.

– Az acélmű emblematikus része Miskolcnak, amelyet nem feledni akarunk, csupán másképp emlékezni rá. Minden az ózdihoz hasonló kezdeményezés támogatandó, mert így nem válik a fiatalok számára szellemvárossá ez a terület. Mesélnünk kell róla, hogy ők építhessék a jövőt – tette hozzá, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás egy, februárban induló beszélgetéssorozat előfutára.

borsod_2050_130124_ja_8.jpg

– Örülök, hogy Ózd egy ilyen kiállítást tudott adni, ami Miskolcon is nagyon jó helyen van. Kulturális örökségünk legmaradandóbb emléke az építészet. Ez a tárlat pedig előrevetíti a lehetőséget, azt, miből táplálkozhatunk, ha jövőnket tudatosan akarjuk megtervezni – ezt már Fürjes Pál, Ózd polgármestere mondta köszöntőbeszédében.

A tárlatot Bodonyi Csaba építész nyitotta meg. Az Ybl-díjas építész kitért arra, hogy a Miskolci Galéria ezúttal is bátran nyúlt egy ellentmondásos témához. 
– A szokásos építészeti attitűdöt meghaladva, a kiállító művészek empátiával és szociális érzékkel is bőven rendelkeznek. A figyelem középpontjában hozzák a múltat, s inspirálnak, sürgetik a megoldást a jövővel kapcsolatban – tette hozzá Bodonyi Csaba.

A kiállítás április 2-ig látogatható.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.