– Pénteken este egy újabb hatpontos találkozó következik a Csíkszereda ellen. Mit vár a mérkőzéstől?
– Így az alapszakasz vége felé már nagyon nehéz újat mondani – kezdte Tim Kehler vezetőedző. Túl vagyunk több oda-vissza mérkőzésen minden csapattal, így a Csíkszeredával is, mindenki ismer mindenkit. Nagy csodát ilyenkor már nem lehet tenni, nem lehet valami egészen új dologgal előállni. Pénteken egy kemény csata, szoros mérkőzés várható, ebben biztos vagyok. Ilyenkor a napi forma, a koncentráltság mértéke a döntő, ki követ el kevesebb hibát. Nekünk hazai pályán nem szabad pontokat vesztenünk, különösen nem a közvetlen riválisokkal szemben. Jelenleg négy ponttal vezetünk a csíkiek előtt, azaz ha győzünk, akkor jelentősebb előnyt alakíthatunk ki velük szemben. A Csíkszereda kitűnő csapat, remek idegenlégiósokkal, ám hazai pályán, fantasztikus szurkolóink támogatásával és koncentrált, taktikus játékkal legyőzhetjük őket. Lényeges lesz, hogy a védekezésünk stabil legyen, mert az ellenfelünk támadójátéka nagyon veszélyes.
– Vasárnap ismét Újpesten vendégeskedik a csapat.
– Pontosan két héttel ezelőtt voltunk ott legutóbb, és akkor pontosan úgy játszottunk, ahogyan azt elképzeltem. Most is ezt várom a csapattól, hogy nem lebecsülve a lila-fehéreket, végig nagy tempót diktálva, a helyzeteinket kihasználva nyerjük meg a mérkőzést.
– Milyen összeállításban lépnek majd jégre?
– Szerencsére sem eltiltott, sem sérült játékosunk nincs, így a legerősebb csapattal vágunk neki ennek a két mérkőzésnek.
minap.hu