– Másképp készülsz a döntőre, mint az eddigi fellépésekre?
– Nagyon keveset alszom mostanában, pedig minden energiámra szükségem lesz. Ha van egy kis időm, igyekszem pihenni. Nincs bevált módszerem, ugyanúgy készülök, mint eddig, igyekszem a legjobbat kihozni magamból.
– Mit gondolsz, miért lehet, hogy csak fiúk jutottak a döntőbe?
– Nem tudom, talán a sors. Ettől függetlenül a lányok is nagyon jók voltak. Mi négyen azonban szerencsére nagyon jól megértjük egymást.
– Te kiket látnál szívesen magad mellett a döntőben?
– Én nagyon szerettem Nikát, és sajnáltam, hogy nem mehettünk együtt a döntőbe, de szerintem mindenki megérdemelten került a legjobb négy közé.
– Mindig a következő lépésre koncentráltál a verseny során, ezúttal azonban ez a győzelmet is jelentheti…
– Most több energiát emészt fel a készülés, mert több a dal, illetve rengeteg az elfoglaltság is.
Nem koncentrálok a győzelemre, szeretném magam jól érezni ma, és a nézőknek is ezt tudom ajánlani. Igyekszem majd kizárni a külvilágot az alatt az idő alatt, amíg a színpadon vagyok. Csak a dalra fogok koncentrálni, átadom magam az érzésnek, amit az közvetít.

– Biztosan eljátszottál már a gondolattal, hogy te leszel Magyarország hangja…
– Úgy érzem, ha valaki megkapja ezt az elismerő címet, az méltán lehet büszke rá. Itt a közönség dönt, az ő akaratuk fog ma érvényesülni. Ez hatalmas megtiszteltetés. Szeretnék bizonyítani, hogy azok, akik eddig támogattak, a jövőben és figyelemmel kísérjék a munkámat.
– Mit szeretnél a jövőben képviselni zeneiségedben, milyen irányba indulsz majd el?
– Hozzám a lírai stílus áll közel, de szeretnék nagyobb ívű dalokat énekelni a jövőben. Jelenlegi elképzelésem hogy a könnyűzenét keverem a klasszikussal, de még bármi változhat (nevet).
– Kit tartasz magadon kívül esélyesnek a győzelemre?
– Mind a négyünk másban jó, más az erősségünk. Úgy érzem, nem tudnék kiragadni csak egy személyt, mert mindenki megérdemelné, hogy Magyarország hangja legyen.
– Mit tanultál az elmúlt időszak alatt?
– Azt tanultam, hogy nincs legyőzhetetlen akadály, ha igazán fontos számunkra valami. Ha komolyan gondoljuk, akkor azt a célt elérhetjük. Úgy érzem, szakmailag is sokat fejlődtem, hála mesteremnek, Mező Misinek és az énektanáromnak, Magyar Hajnalnak.
– Mező Misivel beszéltetek már a jövődről? Elengedi a kezed vagy tervezi, hogy továbbra is segít?
– Még nem tudjuk, mit hoz a jövő, de igyekszik figyelemmel kísérni a pályámat a továbbiakban.
– Mit jelent számodra a közönség szeretete, erőt ad, vagy felelősséget jelent inkább?
– Nagyon örülök, hogy az emberek ennyire szeretnek és kedvelnek. Felfoghatatlan számomra. Hétről hétre bizalmat szavaztak nekem, és most itt állok a döntőben, nagyon köszönöm nekik. Felelősség is, mert igyekszem a későbbiekben is hozni a formám és megmaradni annak az egyszerű fiúnak, aki ebbe a versenybe eljött, hogy kipróbálja magát (nevet).
Kiss Judit