A találkozó esélyesének a hazaiak számítottak, ugyanis ők a táblázaton tíz forduló után a második helyen álltak, míg ellenfelük a negyedik pozíciót foglalta el. Ráadásul az őszi második fordulóban, a Diósgyőr Vácott nyerni tudott, nem is akármilyen különbséggel, 12-6 arányban. A miskolciak egyébként a korábbi tíz forduló során hat esetben nyertek, háromszor végeztek döntetlenre, míg egyszer szenvedtek vereséget. Érdekes, hogy a Vác korábban egyszer sem ért el döntetlent, hat győzelem mellett négy vereség jelentette az eddigi bevételi mérleget.
Nos, szombaton váratlanul alakultak a dolgok. Barták László elnök először azon lepődött meg, hogy a kiírt időpontban zárva találták a Szemere Középiskolát.
– Időben leadtam az igényt a Borsod Volán illetékeseinek, akikkel közösen béreljük a tornatermet – mondta a sportvezető. – Õk azt mondják, hogy továbbították az iskola felé a kérelmet, mégsem tudtunk bemenni. Az idő rövidsége miatt kényszermegoldásként a Miskolci Egyetem E/4-es kollégiumának csarnokába kényszerültünk, amiért köszönet jár Holdi Lászlónak. A MEAFC szakosztályvezetője ugyanis villámgyorsan cselekedett, és néhány telefon után megoldódott a gond. Szerencse, hogy a Vác belement az egyórás csúszásba, azt mondták, ha már ennyit utaztak, akkor játszunk.
Nos, az eset annyira megzavarta a Diósgyőr játékosait, hogy elképesztően enervált játékkal rukkoltak elő. Igaz, a párosok után még 1-1 volt az állás, Boros és Pados ugyanis nyert, de a Géczi, Rózsahegyi duónak nem termett babér. Az első egyéni kör után aztán a Vác kétmeccses előnyre tett szert (2-4), a másodikat megnyerte 3-1-re (a vendégek megugrottak 3-7-re), és innentől a DASE már csak futott az eredmény után. Szerencsére Boros Zoltán kitett magáért, és döntő játszmában hozta az egyenlítést jelentő partit. A DASE 6-9-ről egyenlített!
Eredmény: Diósgyőri ASE – Váci Reménység Egyesület II 9-9. Miskolc, NB II Északkeleti csoport, férfi. Győztek: Boros (4), Pados (2), Géczi (1), Fekete (1), és a Boros, Pados pár.
*
Alsózsolca adott otthont a tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak megyei asztalitenisz bajnokságának. A fiatalok a III, IV és V korcsoportban vetélkedtek egymással. A viadalon öt iskola képviseltette magát, a versenyen huszonkét fiú, illetve nyolc leány állt az asztalok mellé, hogy megküzdjön a helyezésekért. A tanulók, létszámtól függően 3-5 fős csoportokban, körmérkőzés keretében kezdték meg a csatározást, a selejtezőt egyenes kieséses rendszer követett.
Eredmények. Leányok, III korcsoport: 1. Lakatos Patrícia (Miskolc, Tüskevár Tagiskola), 2. Kovács Mária (Miskolc, Tüskevár Tagiskola). Fiúk: 1. Budai Lóránt (Alsózsolca, 3. Sz. Tagiskola).
Leányok, IV korcsoport: 1. Balog Cintia (Alsózsolca, 3. Sz. Tagiskola), 2. Molnár Réka (Alsózsolca, 3. Sz. Tagiskola). Fiúk: 1. Horváth Márk (Alsózsolca, 3. Sz. Tagiskola), 2. Erdélyi Roland (Alsózsolca, 3. Sz. Tagiskola), 3. Djubók Géza (Alsózsolca, 3. Sz. Tagiskola).
Leányok, V korcsoport: 1. Krizsán Viola (Miskolc, Martin János Szakképző), 2. Szöllősi Katalin (Miskolc, Martin János Szakképző), 3. Bódi Vivien (Ámbédkar). Fiúk: 1. Balogh Márk (Miskolc, Éltes Mátyás Általános Iskola), 2. Rendes Roland (Alsózsolca, 3. Sz. Tagiskola), 3. Barna Gergő (Ámbédkar).
Doros L.