Ugrás a tartalomra

Nagybányai győzelem az Avas kupán

Létrehozva
A hét végén ötödik alkalommal rendezték meg a férfi kézilabda Avas kupa küzdelmeit. A tornát két nap alatt bonyolították le, szombaton és vasárnap tehát igazi nagyüzem volt a miskolci Generali Arénában. A nemzetközi tornán két romániai alakulat is pályára lépett, és egyikük meg is szerezte az elsőséget.
01avas_kezilabda_kupa_130127ml_03.jpg

A tornát a Borsod megyei Kézilabda Szövetség elnöksége szervezte. Az eseménnyel szerették volna a rendezők a kézilabdázást népszerűsíteni, ugyanakkor versenyzési és felkészülési lehetőséget biztosítani a benevezett csapatok számára. Az A csoportba kapott besorolást a Nagyvárad, a Pécs, valamint az Ózdi KC együttese. A B csoportban csatázott a Nagybánya, a Balmazújváros és a Mezőkövesdi KC gárdája. A hat csapat részvételével megrendezésre kerülő tornán az együttesek először két csoportban körmérkőzéses rendszerben találkoztak egymással, majd a két csoport csapatai helyosztó mérkőzéseket játszottak.

Szombaton 11 órakor kezdett el pattogni a labda, és a torna vasárnap délután háromnegyed három tájban ért véget. A második napon feltűnt a csarnokban Marosi István, a megyei szövetség elnöke is. Az egykori sokszoros magyar válogatott, világválogatottba is meghívott játékos árgus szemekkel figyelte a csapatokat, de közben természetesen készségesen állt rendelkezésünkre is.

- A tornát öt évvel ez előtt hívták életre. Milyen elgondolás vezérelte önöket?


- Az Avas kupa óriási hagyományokkal rendelkezett, hiszen húsz-huszonöt évvel korábban Miskolcon zsúfolt nézőtér előtt csatáztak a csapatok - hangzott a válasz. - Kassa, Eperjes, Honvéd, felsorolni is nehéz, kik fordultak meg itt, felvonultatva a klasszisok sorát. Eleinte Alsózsolcán rendeztük meg a tornát, de mivel miskolciak a gyökerek, örülünk, hogy visszatérhettünk ide, hiszen a sportcsarnok impozáns környezetet biztosít a résztvevők számára. Remélem, ezzel elindult egy olyan kezdeményezés, hogy előbb, vagy utóbb, de vissza tudjuk szerezni a torna régi rangját. Most hat együttest hívtunk meg, de jó lenne kibővíteni a részt vevők körét 10 csapatra. Ezzel kifogástalan szórakozási lehetőséget biztosíthatunk a sportbarátoknak.

avas_kezilabda_kupa_130127ml_11.jpg

- Nem vállaltak azzal egyfajta kockázatot, hogy Miskolcra jöttek? Azért kérdezem, mert a városban nincs minőségi kézilabda alakulat!

- Nagyon bízok a Miskolci Városi Sportiskolában, mert ott kifejezetten jó szakmai munka folyik. Néhány éven belül kialakulhat egy olyan alakulat, amely ugyancsak résztvevője lehet a tornának. Egyébként régen sem volt NB I-es csapata a borsodi megyeszékhelynek, Borsodot az Ózdi Kohász képviselte. A csapatok jól érezték magukat Miskolcon, és elégedetten távoztak. Rendkívül izgalmas mérkőzéseket vívtak, és a torna nagyszerűen szolgálta a felkészülésüket.

Szombaton hat csoportmérkőzésre került sor, vasárnapra a helyosztók maradtak. Mivel a torna első napján a Mezőkövesd és az Ózd is két-két vereséget szenvedett, gyorsan eldőlt, hogy ők csak az ötödik helyért játszhatnak. A döntőbe a Pécsi Városi Sportiskolai Egyesület és a Nagybánya gárdái kerültek. Hallatlanul izgalmas volt a finálé, a románok többször is elhúztak 4-4 góllal, de a dunántúliak nem adták fel, és mindig visszakapaszkodtak. A végén kettős emberelőnybe kerültek, egyenlíthettek volna, de lejárt az idő, így a Nagybánya játékosai örülhettek a minimális győzelmüknek, illetve a tornagyőzelemnek.

Eredmények.
Csoportmérkőzések: Mezőkövesd - Balmazújváros 35-39 (17-19). Ózdi KC - Pécs 28-37 (14-19). Nagybánya - Mezőkövesd 40-34 (18-17). Nagyvárad - Ózdi KC 35-29 (16-15). Balmazújváros - Nagybánya 26-28 (14-14). Pécs - Nagyvárad 35-34 (19-15).

Helyosztók.

Az 5. helyért: Mezőkövesd - Ózdi KC 32-29 (19-17). A 3. helyért: Nagyvárad - Balmazújváros 27-27 (13-14) - hétméteresekkel 5-3 arányban a Nagyvárad nyert. Döntő: Nagybánya - Pécs 35-34 (19-16).

Doros L.
Fotó: Mocsári L.