Egyedné Novodonszki Éva, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője portálunknak elmondta, eddigi információik szerint két személyautó, egy Opel Vectra és egy Skoda Fabia ütközött össze. A Skodával egy 42 éves helyi nő közlekedett, haladása közben a belső forgalmi sávban a Vasgyári út irányába tartva, balra kis ívben szándékozott kanyarodni az üzemanyag töltő állomás felé. Közben nem biztosított elsőbbséget a külső forgalmi sávban a belváros irányába haladó autósnak, s frontálisan összeütköztek. A baleset következtében a vétlen autós és a Skoda férfi utasa könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Az ütköző járművek egy villanyoszlopot is kidöntöttek, a leszakadt vezetékek, részleges áramkimaradást okoztak a környéken.

Az ÉMÁSZ szakemberei rövid dőn belül elkezdték a hiba elhárítását, a szolgáltatás helyreállítását, a helyszínelés idejére teljes, négysávos útlezárás volt érvényben.
Sz. S.
Fotó: Juhász Á.
