– Nagyon nagy segítség ez nekünk – mondta a három gyermekes családanya, Zelenákné Balogh Tímea, aki nyolcéves kislányával érkezett a cipőosztásra. – Egy nyolc és egy kétéves kislányunk, valamint egy hároméves fiunk van. Sokszor azt tapasztaljuk, hogy egy-egy gyermekcipő ma már drágább, mint egy felnőttcipő. Ráadásul a kicsik hamarabb szét is járják, így szinte negyedévente új lábbelit kell vennünk, ami nem megy könnyen. Nagyon köszönjük ezért a Magyar Vöröskereszt segítségét.
Mint Gelencsér Istvánnétól, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének szervezeti és szociális koordinátorától megtudtuk, tavaly december elsején kezdték meg a gyűjtést a 1359-es adományvonalukon. Egy hívás 250 forintot jelent, az így befolyt összegből pedig gyermek téli cipőket és zoknikat vásároltak.
– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már szétosztottunk 120 pár cipőt, most Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tesszük ugyanezt, majd Békés megyében zárjuk akciónkat – ismertette Gelencsér Istvánné, hozzátéve, a vadonatúj termékek iránt nagy az érdeklődés.

Miskolcon a családsegítő szolgálaton keresztül érik el azokat a családokat, akik leginkább rászorulnak a segítségre. Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény – Módszertani Központ általános igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta, az intézmény Miskolc területén több mint 4 ezer rászoruló gyermekkel és családjával áll kapcsolatban, mind az alap-, mind a szakellátást területén.
– Úgy érezzük, hogy óriási segítség minden ilyen jellegű megkeresés, a téli időszakban sokat jelent a rászoruló családoknak, hogy olyan mindennapi használati cikkeket és új ruhadarabokat, cipőket kapnak, amik a gyermekek kényelmét szolgálják – mondta, hozzátéve, a kiválasztásban az okoz gondot, hogy tudják megtalálni azt az 50, leginkább rászoruló családot, gyermeket, akikhez eljuttatják ezt az adományt. Most az avasi területi szolgáltatási központ ellátási területén élők számára juttatják el az adományokat. A családgondozó munkatársai segítségével próbálták meg a saját ellátottjaik közül azokat a családokat kiválasztani, ahol leginkább szükséges ez az adomány.
Hétfőn egyébként Borsod mellett még Békés megye rászoruló családjainak gyermekei is kaptak hasonló segítséget. Méretben a 20-tól egészen a 35-ös méretig terjedt a kiosztott cipők nagysága. Miskolc mellett még Mezőcsáton és Encsen várták a rászoruló családokat. Mint Gelencsér Istvánné szervezeti és szociális koordinátor elmondta, február végéig várják a hívásokat a 1359-es számon, addig tart a cipőakció. Hozzátette ugyanakkor, hogy utána új célcsoportot határoznak meg a gyűjtésben.

A Magyar Vöröskereszt 1359-es adományvonalára sms-t is lehet küldeni, az ADOMANY szót kell továbbítani. Minden hívás vagy sms 250 forinttal segíti a Vöröskereszt Egy cipőben járunk adománygyűjtő akcióját. A vonal végén hét közismert ember „fogadja” az adományt jelentő hívásokat. Bényi Ildikó műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt jószolgálati nagykövete, Ördög Nóra, Bochkor Gábor, Voga János, István Dániel műsorvezető, Lola énekesnő és Puskás Peti énekes kölcsönözték hangjukat a 1359-nek.
Kujan I.
fotó: Juhász Á.