Flórusz János edző elmondta, hogy a 63 kg-os válogatott versenyző három fontos győzelmet aratott. Először a kecskeméti Polyák Krisztinát győzte le yuko értékű dobással, majd a BHSE judósa, Kákonyi Ninetta sem tudta útját állni a miskolci versenyzőnek. A fővárosi judós ipponnal kapott ki miskolci vetélytársától. A harmadik mérkőzés már egyben a döntőt is jelentette Gercsák számára. A fináléban Baczkó Bernadett készült visszavágni múlt heti vereségéért, de erőfeszítései nem jártak sikerrel.
– Mindketten folyamatosan támadtak, teljes erővel az akciókra helyezték a hangsúlyt, egyetlen pillanatig sem volt üresjárat – idézte fel a történteket Flórusz János edző. – Szabina a hosszabbítással együtt 8 perces mérkőzést wazari értékű fejen átdobással nyerte. Rendkívül fontos győzelmet aratott, és egy hét leforgása alatt kétszer is roppant erős, küzdőképes ellenfelet gyűrt le, ami arra enged következtetni, hogy kifejezetten jó formában van.
Egyébként ebben az évben eddig három válogató versenyen induló Gercsák Szabina elmondhatja magáról, hogy 100 százalékos teljesítményt nyújtott, és megszerezte mind a három elsőséget.
A versenyen részt vettek a Miskolci VSC sportolói is – tudtuk meg Illyés Miklós elnöktől. A sportvezető elmondta, hogy Újpesten Pusztai Patrik a harmadik helyen végzett -81 kg-ban, Bartha Ákos 60 kg-ban pedig a hetedik lett. Megtudtuk, hogy az ifjúsági korosztály részére megrendezett idei első országos rangsorversenyen 81 kg-ban Kovács Martin 2. lett. 90 kg-ban Salétros Dániel harmadik, +90 kg-ban Farkas Péter ugyancsak harmadik, 70 kg-ban Agócs Adrienn pedig az ötödik helyen végzett.
Doros L.