A Miskolci Jegesmedvék – HSC Csíkszereda (3–2) MOL Liga-mérkőzés kezdete előtt adták át Jaromír Jágr mezét, amelyet a Macik bocsátottak árverésre decemberben. A relikviát a Csíkszereda egyik főtámogatója, Csató Imre vette meg 250 ezer forintért, és adományát személyesen adta egy Rakaczki Jánosnak, Bence édesapjának.
– Az első megmozdulások nem értek váratlanul. Az összefogás, a nagy szeretet folyamatos Bence felé betegsége kezdetétől, de az meglepett, hogy más sportág rajongói és művelői is segítenek – mondta az átadás után a Miskolc Televíziónak a beteg kapus édesapja.
Rakaczki Bence egy hete steril szobában van, ez alatt az idő alatt komoly kezelést kapott. Ez azt jelenti, hogy teljesen eltávolítják szervezetéből a fehérvérsejteket, az immunrendszerét „lenullázzák”, éppen ezért van szüksége a steril szobára, hogy ne kapjon el semmilyen fertőzést.
– A kórház református lelkésze hozta el Amerikából a csontvelőt, melyet kedd este kap meg Bence, infúzió formájában. Ezt követi egy 2-3 hetes időszak, amíg a sejtek megtelepednek a csontokban, és utána kezdenek el szaporodni. Ekkor még mindig nem ér véget a történet, a kezelőorvosoknak arra kell figyelni, hogy a szervezet befogadja, illetve a vendégsejtek ne támadják meg Bence szervezetét. Hosszú folyamat ez… – zárta Rakaczki János.
minap.hu