Amint ideje engedte, a diósgyőri születésű Pál Dénes hazatért Miskolcra, hogy megköszönje a városnak azt a sok támogatást és szeretetet, amit a verseny során kapott. Szerdán a polgármesteri hivatalban Miskolc polgármestere, Kriza Ákos fogadta Pál Dénest. Beszélgettek a városról – hiszen Dénes lokálpatriótának tartja magát –, illetve szó esett a versenyről, a felkészülésről, a fiatalember élményeiről is.

– Szerettem volna személyesen megköszönni Dénesnek, hogy ilyen sikerrel képviselte városunkat az országos tehetségkutató-versenyen, ezért kértem, látogasson meg. Egy szerény, de karakteres fiatalembert ismertem meg benne, akinek sok sikert kívánok a továbbiakban – emelte ki Kriza Ákos, majd hozzátette, a miskolci rendezvényeken reméli, fellép majd Pál Dénes.
A polgármester egy plakettet adott át Magyarország hangjának, amelyre azt vésték: Miskolc büszke önre. Kriza Ákos kiemelte, nagyon fontos a város és személyesen az ő számára is, hogy a tehetséges miskolciakat elismerje, értékelje Miskolc.

– Mindenképpen szerettem volna köszönetet mondani Pál Dénesnek. A plakett mindig arra emlékezteti majd őt, hogy Miskolc büszke rá, a miskolciak mellette állnak. Természetesen követtem a verseny alakulását, több sms-ben is szavaztam Dénesre. Amikor a százalékok állását megláttam, biztos voltam benne, hogy ő kerül ki győztesen – tette hozzá a polgármester.
Pál Dénes szerényen, a tőle megszokott nyugalommal mondott köszönetet, mint kiemelte, nem számított a sikerre, de nagyon fontos számára mindazok támogatása, akik segítették útján.

– Nagyon sok szakmai segítséget kaptam, és nagyon köszönöm a város összefogását is, ami rengeteget jelent számomra. Büszke vagyok rá, hogy miskolci, borsodi vagyok. Meseként emlegetítk a történetem, és valójában én is annak érzem, hiszen egy vidéki srác vagyok, aki elment a nagyvárosba, szerencsét próbálni – emelte ki Magyarország miskolci hangja. A hivatalba általános iskolás fiatalok is érkeztek szerdán, hogy köszöntsék Dénest, és feltehessék neki kérdéseiket, illetve természetesen aláírást kérjenek tőle.

Dénes a Rádió M stúdiójába is ellátogatott
A dedikálás előtt Dénes mesélt a győzelem előtti pillanatokról, illetve arról, hogy a következő feladat, ami rá vár, az Euróvíziós Dalfesztivál, amelyre Agárdi Szilviával közösen készül. A fiataloknak elárulta, a keddi napon már a hangbeállást próbálták. – Nagyon sokat dolgozunk azért, hogy a maximumot nyújthassuk. Természetesen, ha a zsűri bizalmat szavaz nekünk, akkor angol nyelvre is lefordítják majd a duettet, de szeretnénk magyarul képviselni hazánkat, ha kijutunk Svédországba, a versenyre – tette hozzá.
Kiss J.
fotó: Juhász Á.