Ugrás a tartalomra

Kezdődik az adóbevallási szezon

Létrehozva
Már mindenki megkapta az adóbevallási egységcsomagot, azonban a munkavállalók még ráérnek foglalkozni vele, az egyéni vállalkozóknak azonban nem árt, ha már elkezdik gyűjteni hozzá az adatokat és nekilátnak a kiköltésnek, vagy felkeresik a könyvelőjüket. A legfontosabb tudnivalókról tájékoztatást kértünk az adóhatóságtól.
– Mivel közeledik a vállalkozók bevallási határideje, kérem, tájékoztasson a közeljövőben várható határnapokról, illetve kiket érint?
– Az egyéni vállalkozóknak, illetve az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek ugyanúgy, ahogy az elmúlt évben, idén is egyetlen határnaphoz kell igazodniuk. Az ebbe a körbe tartozó adózók február 25-éig kötelesek a 2012. évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásukat benyújtani – fogott a tudnivalók ismertetésébe Körtvélyesi Zsuzsanna, a NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága titkársági főosztály főosztályvezetője. – Ez a határnap vonatkozik azon nonprofit szervezetekre is, amelyek a 2012. adóévben vállalkozási tevékenységből származó bevételt nem értek el, vagy e tevékenységhez kapcsolódóan költséget, ráfordítást nem számoltak el. Ezen szervezeteknek ugyanis február 25-éig van lehetőségük arra, hogy a 1201-es számú nyomtatványon társasági adóbevallást helyettesítő nyilatkozat kitöltésével tegyenek eleget társasági adóbevallási kötelezettségüknek.

– Más határnapok vonatkoznak ugyanakkor a vállalkozási tevékenységet nem folytató, illetve általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélyekre. Ha időrendben haladunk, akkor az első határnap, amely rájuk vonatkozik, február 15-e. Az említett magánszemélyeknek ugyanis eddig az időpontig van lehetőségük arra, hogy az egyszerűsített bevallás elkészítésére vonatkozó nyilatkozatukat az állami adóhatósághoz benyújtsák, és ezzel a személyi jövedelemadó bevallásuk állami adóhatóság által történő elkészítését kezdeményezzék. Az önadózási formát választó magánszemélyek közül azoknak, akik nem éltek az egyszerűsített bevallás lehetőségével, május 21-éig kell a személyi jövedelemadó bevallásukat benyújtaniuk. A május 31-e pedig azért kiemelt határidő, mert a társasági adó alanyainak − a társasági adóbevallást helyettesítő nyilatkozatot küldő adózók kivételével − ezen időpontig kell a társasági adóbevallásukat megküldeniük.

– Ezzel kapcsolatban tervezik Miskolcon és a megyében az ügyfélszolgálat megerősítését, illetve nyitva tartás meghosszabbítását?
– A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága az egyszerűsített személyi jövedelemadó bevalláshoz kapcsolódó 1253NY jelű nyilatkozatok leadási határnapjára tekintettel a központi ügyfélszolgálatán (Miskolc, Kazinczy utca 19.) rendkívüli nyitva tartás keretében kívánja fogadni ügyfeleit február 13-án és február 15-én az alábbiak szerint: február 13. (szerda) 8:00 – 18:00, február 15. (péntek) 8:00 – 16:00.

– Tekintettel arra, hogy a másik fontos bevallási határnapon, február 25-én normál menetrend szerint is 8:00 – 18:00 óráig fogadjuk a központi ügyfélszolgálaton ügyfeleinket, így rendkívüli nyitva tartást e határnaphoz kapcsolódóan nem tervezünk.

– Az elmúlt évben mennyien kérték, hogy a NAV töltse ki a bevallásukat?
A 2012. évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint huszonnyolc ezren kezdeményezték a 1153NY nyilatkozat benyújtásával azt, hogy az állami adóhatóság készítse el az egyszerűsített személyi jövedelemadó bevallásukat.

Cs. L.