Ugrás a tartalomra

A SZEM fája már áll

Létrehozva
Az ablakszobrok, a Nagy Csomag folytatásaként ezúttal is középiskolások csatlakoztak a Miskolci Nemzeti Színház által szervezett, öt napos eseményhez. A fiatalok egy SZEM fát készítettek, amelyet a SZEM-téren, vagyis a teátrum földszinti fogadóterében állítottak fel.

szem_fa-szinhaz_130130ml_22.jpg

– A szem a kíváncsiságot, a nyitottságot, a bizalmat és a körültekintést szimbolizálja. Ami tökéletesen jellemzi az első SZEM-et, amelyre több európai színházi egyetem hallgatója érkezik Miskolcra, hogy megmutassák, milyen lesz a jövő színháza – mondta Kiss Csaba a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy először rendezik meg a fesztivált idén, de hagyományteremtő céllal, hiszen a jövő színházának megmutatása is egy nemzeti teátrum feladatai közé tartozik. Szakmai és laikus érdeklődőkre is számítva, minden előadást kétszer játszanak majd, hiszen a nyitóelőadáson, a BÍÍT-en kívül, mindegyiket a kisebb játszóhelyeken láthatják majd a nézők.

Kiss Csaba kiemelte, az első fesztivál központi témája a fizikai színház, de természetesen számos más érdekességet is tartogat az öt napos rendezvény. – Workshopok, beszélgetés kortárs magyar drámaírókkal, vizsgafilmek, előadások, Csehov-kiállítás. Minden nap, minden órájában lesz valami fontos esemény, amire érdemes lesz a színházba jönni – tette hozzá a miskolci nemzeti direktora.

szem_fa-szinhaz_130130ml_20.jpg

A SZEM legfőbb célja amellett, hogy megismertesse a jelen közönségét a jövő meghatározó színházi alakjaival, világával, az, hogy az európai színjátszást minél jobban bekapcsolják a miskolci kulturális élet vérkeringésébe. Ennek megfelelően a jegyárak ezúttal is barátságosak lesznek, hiszen a teátrum szemlélete, hogy anyagi okok miatt ne maradjon ki senki.

Az európai színházi egyetemek miskolci találkozójára érkeznek hallgatók Lengyelországból, Németországból, Romániából, Svájcból, Bosznia-Hercegovinából és természetesen Magyarországról, a fővárosból is, hiszen a miskolci teátrum a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen rendezi meg a SZEM-et.

Preview Image


Az öt napos eseményen megelevenedik többek között Orwell 1984-e, Júlia története, a Júliának meg kell halni című előadás révén a svájci színészhallgatók fizikai színháza arról fog szólni, hogy Én vagyok te…; Németországból Bruno Schulz elbeszéléseit hozzák el a fiatalok, ez lesz a Látogatás. A magyar színházi egyetem hallgatói gárdája pedig többek között a BÍÍT-el érkezik, amelyből kiderül, hogy John Lennon Rimbaud-t olvas, Arthur Rimbaud pedig Beatlest hallgat – ez lesz a fesztivál nyitóelőadása is.

Kiss J.
fotó: Mocsári L.