Ugrás a tartalomra

Fonó az Eszterláncban

Létrehozva
Nevelőikkel együtt elevenítették fel a kicsik a régi fonók hangulatát. Mint elmondták rendszeresen teszik ezt, hiszen a hétköznapok is a népi hagyományok felelevenítésével telnek az óvodában.

– Szoktunk szép képeket csinálni meg festeni és szoktunk színezni meg körmöcskéket csinálni, táncolni és tornázni–  Tóth Lilla óvodás.

A gyerekek élvezték a mulatságot. Az óvónők azt mondják a kicsik ilyenkor még nagyon fogékonyak a népi hagyományokra és szívesen vesznek részt a főként játékos formában átadott ismeretek elsajátításában.

– Amit láttunk a gyerekek játékában az egy fonó volt. Azt mutatták be a gyerekek, régen hogyan éltek a fonóban. Hogyan játszottak miket csináltak a fonóban- magyarázta Dőry Péterné óvodapedagógus. – Ezek a gyerekek nem láthatták, nekünk kell ezt a tudást átadnunk a gyerekeknek. Úgy érzem a gyerekek nagyon élvezik, mondókákon keresztül, meséken keresztül, énekeken keresztül, táncokon keresztül, és már csak azért is nagyon élvezik mert igazán tréfás és a farsangi időszakban azt hiszem, hogy nagyon aktuális téma volt 

eszterlanc_ovoda_130131_ja_6.jpg

Az Eszterlánc Óvodában már régi hagyománya van a népi hagyományok ápolásának. Az intézményben már 1999 tartanak ilyen foglalkozásokat. Továbbá, rendszeresen vannak olyan foglalkozások is, amikor a vallással ismerkedhetnek a gyerekek.

– Szeretnénk a régi gyökerekhez is visszanyúlni, tehát nemcsak a népi játékokhoz hanem amiből ered ez valójában a népi szokások a vallási oldaláról is például, hogy a gyertyaszentelő Boldogasszony Hava van most és szerettük volna ezeket a népi szokásokat is bemutatni a gyerekek körében – magyarázta Varga Sándorné, az  Eszterlánc óvodavezetője. 

Preview Image

Téli vígassággal, a régi idők gyertyaszentelő néphagyományinak felelevenítésével telt a nap az Eszterlánc Néphagyományőrző Óvodában, ahol végül az óvónők is táncra perdültek.

B.G.
Fotó: Juhász Á.