Ugrás a tartalomra

Párbeszéd a jövőről

Létrehozva
Két hónapon át tartó beszélgetéssorozat indul a borsodi ipari örökség jövőjéről. A témával kapcsolatban a Miskolci Galéria Kondor-termében kiállítást is nyitottak múlthét csütörtökön. A képi világ egy lehetséges jövőt jósol, amelyről beszélgetéssorozat indult csütörtökön.
Rozsdaövezetek újjászületése, európai körkép a gigaprojektektől a loftlakásokig címmel rendezték meg a Borsod 2050 beszélgetéssorozat első találkozóját. A nyitóeseménynek a MAB székház adott otthont csütörtökön, ám mint megtudtuk, a jövőben a Miskolci Galéria Rákóczi-házában gyűlhetnek majd össze a téma iránt érdeklődők.

Dobai János
, DLA egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés tanszékének vezetője általános képet vázolt fel a székházban tartott előadásában, később azonban a téma egyre speciálisabbá válik majd.

A Miskolci Galéria és a Közép-Európai Ipari Örökség Útja Egyesület közös szervezésű kerekasztal-beszélgetés sorozatának témája természetesen szorosan kapcsolódik a Borsod 2050 kiállításhoz, amely négy fiatal építészhallgató jövőképét vázolja fel, a téma pedig Ózd és Miskolc ipari örökségének újragondolása.

borsod_2050_130131ml_02.jpg

Ennek megfelelően a jövőben, hozzávetőleg 8 alkalommal, minden csütörtökön a Miskolci Galéria Rákóczi-házába invitálják a téma iránt érdeklődőket a szervezők. A közös gondolkodás egyfajta párbeszéddé válhat a jövőről, az ipari területek hasznosításáról.
Mint a szervezők kiemelték, a 2050-es dátum elég távoli ahhoz, hogy bátran, s merészen gondolkodhassunk, téve mindezt szakmai előadók segítségével.

A jövőheti beszélgetés témavezetője Olajos Csaba egykori megyei főépítész lesz, aki vendégül látja a doktorandusz hallgatókat, akiknek nevéhez a tárlat is kötődik, de érkeznek majd miskolci építészek is. Ózd és Miskolc közös tapasztalatai révén van miről beszélni, ugyan a beszélgetések témája elsősorban Miskolc városát érinti, de kitekintést is nyújtanak majd a régióra.

A szervezők célja, hogy a jövőben a város vezetése mellett az egyetemi szakembereket és az ózdi érintetteket is megszólaltassa a kerekasztal-beszélgetéseken.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.