Ugrás a tartalomra

Tudományos ülés, diszciplinák között

Létrehozva
Idén is megtartották a hagyományos interdiszciplináris konferenciát a  MISEK Diósgyőri kórházban. A csütörtöki összejövetelen két szekcióban, 20 előadás során ismerhették meg egymás tapasztalatait a szakorvosok. A fórumon jelen volt Sebestyén László országgyűlési képviselő és Barkai László, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja is.
A MISEK szokásos évadnyitó interdiszciplináris fórumát rendezték meg csütörtökön a Diósgyőri kórházban. Takács István, a MISEK Belgyógyászati Intézetének vezető főorvosa, a szervezőbizottság elnöke elmondta, a kórház életében már hagyománynak számító rendezvényen két szekcióban húsz előadást hallgathatnak meg az érdeklődő szakmabeliek. A témakörök egyaránt felölelik a szemészet, az urológia, a haematológia és a bőrgyógyászat területét.
– A Debreceni Orvostudományi Egyetem oktatókórházaként is működő Diósgyőri kórházban nagyon fontos helyet tölt be az interdiszciplináris fórum, hiszen be tudnak mutatkozni mind a fiatal kollégák, mind a teamvezető seniorok. Elsődleges célja a konferenciának, hogy a kollégák megismerjék és megbecsüljék egymás munkáját, valamint egymástól célzottan konzíliumot tudjanak majd kérni – emelte ki a szervezőbizottság elnöke.

Tiba Sándor,a MISEK főigazgatója hozzátette, a Diósgyőri kórház 112 éve létezik, a kezdetektől rendeztek tudományos üléseket – egyedül akkor szűnt meg egy időre, amikor a két kórházrészt – a Diósgyőri kórházat és a Semmelweist – összevonták.
– Véleményem szerint nagyon lényeges egy oktató kórház esetében, hogy ne csak oktassuk a fiatalokat, de ismerjük meg egymás munkáját is. Egy ilyen interdiszciplináris fórum kiváló alkalom arra is, hogy egy kicsit más oldalról, más szempontból lássuk meg az eseteket – mondta Tiba Sándor, hozzátéve, széleskörű rálátást nyerhetnek a konferencia résztvevői, hiszen szakterületek „találkoznak” a fórumon. Ez véleménye szerint a betegeknek is kedvez, hiszen még magasabb színvonalon tudják őket gyógyítani.

interdiszciplin_konf_diosgyor_130131_ki_5.jpg

Sebestyén László
is jelen volt a konferencián, hiszen – mint mondta – több vonatkozásban is érintett a Diósgyőri kórházban. Egyrészt a választókörzetében található az intézmény, ugyanakkor maga is, és kisebb fia is itt született. Hozzátette, a kórház fennállása több mint 100 évében arról volt híres, hogy „kiváló szakembereket – szakorvosokat, szakápolókat, főorvosokat – képzett ki, akik hosszú évtizedek óta szerepet vállalnak a miskolci egészségügyi ellátásban”.
– Ez egy olyan kórház volt, ahonnan mindenki, aki kikerült, büszke lehetett arra, hogy itt szerezte meg vagy a szakvizsgáját, vagy azt a címet, amit később orvosként gyakorolt – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Barkai László elmondta, a MISEK – mint egy nagy vezető intézménye a városnak és a régiónak – kitüntetett partnere a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának, a képzésben és a kutatási tevékenységben egyaránt.
– A megyei kórház mellett a MISEK is nagyon fontos gyakorlóterület hallgatóink számára. Úgy gondolom, hogy az itt szervezett konferenciák jól szolgálják az oktatóink továbbképzését, és azok számára is hasznosak, akik a MISEK-ben dolgoznak, és nálunk oktatnak. Egyfajta új tudástranszfert jelent a betegellátó intézmény és az egyetem között, tehát a magunk részéről minden magas színvonalú konferenciát örömmel fogadunk Miskolcon – hangsúlyozta. Az Egészségügyi Kar dékánja elárulta azt is, hogy a tervek szerint tovább erősítik a két intézmény együttműködését a jövőben.

Szöveg és kép: Kujan I.