Lehet, hogy első pillantásra hitetlenkedik egy sort az olvasó, amikor leírjuk, hogy nagyon veszedelmes összecsapás előtt állnak a miskolciak. Miért? Nos, elsősorban azért, mert általában az ilyen, előre lefutottnak tűnő találkozók hordozzák magukban a legtöbb veszélyt. Rápillantva a táblázatra, azonnal szembetűnik a jelentős különbség a felek között. A miskolciak az eddig lejátszott 10 forduló során öt esetben nyertek, háromszor döntetlenre végeztek, két esetben pedig vereséget szenvedtek. Pillanatnyilag 13 pontjuk van, ezzel a negyedik helyet foglalják el, igaz, hátrány nincs, mert a harmadik Mezőtúr is 13 ponttal dicsekedhet.
A Jászkun Volán pozíciója korántsem ennyire örvendetes: az alföldiek eddig 1-1 döntetlenre, illetve győzelemre voltak képesek, 8 esetben azonban vereséget szenvedtek ellenfeleiktől. Az őszi idényben, otthonában kapott ki a Volántól az alakulat, mégpedig elég rendesen, 12-6 arányban. A negyedik játszik tehát a táblázat kilencedik helyén szerénykedő gárdával, hol itt a leselkedő veszély? A kérdés jogos, erre azonban mindössze annyit válaszolnánk, hogy a Jászkun Volán a jelek szerint nem adta fel a harcot, igyekszik elkerülni a kiesést. A legutóbbi fordulóban például éppen a harmadik Mezőtúr ellen szerepelt, és figyelmet érdemlő, 9-9 arányú döntetlent ért el.
– Nagyon oda kell figyelni a mérkőzésen, mert vannak csapatok, amelyek ilyenkor táltosodnak meg – mondta Bodnár Zsolt, a miskolciak technikai vezetője. – Természetesen tudjuk, hogy mi vagyunk az összecsapás toronymagas esélyesei, de vigyázni kell, nehogy elmenjen egy-két biztosnak vélt parti, mert ez zavarhoz vezethet. Mindenesetre el sem tudok más eredményt képzelni, mint hazai győzelmet!
A szombati találkozón a Borsod Volán legénysége a jól bevált Doros Szilárd, Kővári Balázs, Laczkó Sándor, Nemes Vince kvartettel kezd, de minden eshetőségre számítva készenlétben áll még Licsák Levente is. A vendégeknél nem várható nagy meglepetés az összeállításban, minden bizonnyal a Füzes Ádám, Molnár István, Molnár László, Nagy Sándor négyessel érkeznek Miskolcra. A mérkőzés 11 órakor kezdődik a Szemere Középiskola tornatermében.
D.L.