A 607 ezer működő hazai vállalkozás 62 százaléka tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének péntek éjfélig, vagyis országosan 230 ezer cég mulasztotta el határidőre benyújtani társasági szerződésének jogszabályban előírt adatmódosításait - mondta az MTI megkeresésére Hegedűs Márton, a cégeljárások informatikai hátterét biztosító Microsec Zrt. vállalkozásfejlesztési igazgatója.
A vállalkozások Csongrád és Zala megyében voltak a legaktívabbak, 74 százalékuk időben adta be a kérelmet. A mulasztók aránya Nógrád megyében a legmagasabb, ott a cégek 45 százaléka nem jelentette be a kért információkat. A fővárosban a beadási arány 58 százalék volt. Csütörtökön a rendszer terhelése az átlagos napi forgalom harmincszorosa volt, 56 ezer módosítás érkezett be az utolsó napon.
A cégtörvény tavaly márciusban hatályba lépett módosítása szerint az idén február 1-jéig minden gazdasági társaság (bt., kft., rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve a képviseletükre jogosultaknak be kellett jelenteniük adóazonosító jelüket, születési helyüket és idejüket, illetve édesanyjuk nevét. A székhely, telephely, fióktelephely használatának jogszerűségéről pedig nyilatkoznia kellett a cég képviseletére jogosultnak.
MTI