A Miskolci Egyetem vállalja, hogy a gyakorlati képzésbe beépíti a vállalat által ajánlott esettanulmányokat, illetve bemutatkozási lehetőséget biztosít a cég számára az egyetem gépész- és villamosmérnök hallgatói előtt.
A tervezett együttműködés értelmében a cég többek között szerepet vállal a Gépészmérnöki és Informatikai Kar meghatározott Tanszékein a tantervek kidolgozásában, az egyetem villamosmérnök és gépészmérnök hallgatói számára gyakornoki programot alakít ki, valamint üzemlátogatási és gyakorlati órák megtartását biztosítja tiszaújvárosi gyárában. Biztosítja továbbá a villamosmérnök hallgatók részére a gyakorlati képzésekhez laborhelyszínt és a gyakorlati programozás megismertetését célzó eszközök gyártását, illetve különböző szakmai versenyek meghirdetésével támogatja a Miskolci Egyetem munkáját.
A három évre szóló együttműködési megállapodással a Jabil és a Miskolci Egyetem célja olyan tanulmányi rendszer kiépítése, melynek köszönhetően a hallgatók a diploma megszerzése után megfelelő tudásbázissal, továbbá ipari tapasztalatokkal és gyakorlattal rendelkeznek majd.
„Az együttműködés keretében vállalatunk tovább fokozza elköteleződését az oktatás, a rendszeres szakemberképzés, a továbbképzés, a tudományos kutatás és a fejlesztés területe iránt. Vállalatunk mindig is kiemelten kezelte a megfelelő szakemberek biztosítását, hiszen ez az egyik kulcsfontosságú tényező abban, hogy Magyarország vezető szerepe az európai elektronikai bérgyártásban tovább erősödhessen.” – mondta el Somogyi Richárd, a Jabil ügyvezető igazgatója.
minap.hu