2012. január 1-jén lépett életbe az oktatási igazolványokról szóló kormányrendelet, mely szerint megszűnt az ideiglenes diákigazolvány, helyette, új, egységes „Igazolás”-t rendszeresítettek, amelyeket a tanintézetek adnak ki: többek között az állandó diákigazolvány igénylésekor - első alkalommal, illetve a korábbi igazolvány elvesztése, megrongálódása miatti új igazolvány igénylésekor.
- Így amennyiben még nem érkezett meg az új diákigazolvány, vagy elvesztette azt a diák, a fent említett papír alapú, egyedi sorszámmal ellátott Igazolást kell kérnie attól az oktatási intézménytől, mellyel tanulói, hallgatói jogviszonyban áll – tájékoztatott Pásztor Imre, a MIK Zrt. kommunikációs vezetője.
Az utazási kedvezmény kizárólag ezzel a típusú igazolással vehető igénybe, és utazáskor a megvásárolt bérletszelvény, az igazolással együtt igazolja a kedvezményre való jogosultságot.
- Ezúton kérjük az érintetteket, hogy az utazás megkezdése előtt a megvásárolt bérletszelvényre az oktatási azonosító számot írják rá, melyet az Igazolás is tartalmaz. Az igazolás 60 napig érvényes, mely idő alatt vélhetően megérkezik az új, állandó diákigazolvány. Az MVK Zrt. jegyellenőrei és járművezetői ellenőrzés során csak ezt az igazolást fogadhatják el diákigazolvány helyett – emelte ki Pásztor Imre. minap.hu