Ugrás a tartalomra

MVSC: bedarálták a Kaposvárt!

Létrehozva
Elérkezett a női NB I-es röplabda bajnokság alapszakasza az utolsó fordulóhoz. Szombaton délután az Albrecht MVSC MVSI gárdája hazai környezetben látta vendégül a Kaposvárt, és a rendkívül fontos találkozón mindenképpen nyerniük kellett a miskolciaknak, hogy ne csússzanak ki a felső házi résztvevők közül.
Toma Sándor edzőnek persze nem volt könnyű dolga, hiszen a régebben sérült Oláh Csillán kívül nem számíthatott Csarkó Edinára, aki a Vasas elleni kupamérkőzésen szenvedett térdsérülést, és a fiatalok közül is kidőlt Szilvási Dalma. Így a szakembernek a kezdő hatoson kívül szinte alig maradt cserejátékosa.

Nos, az idei szezon egyik legjobb mérkőzésével ajándékozták meg a szurkolókat a csapatok! Egy rossz hazai fogadás után Radomszki nyitást rontott, és pillanatok alatt hárompontos vezetéshez jutott a Kaposvár. Az első technikai időnél Szabó vágott be a hálóba egy másik nyitást, a miskolciak idegesnek tűntek. Radomszki második nyitása sem sikerült, és Toma edző 8-12-es állásnál kikérte első idejét. Ez sem segített sokat, folytatódott a vendégek menetelése és 9-15-ös állásnál aligha fogadott volna bárki is a teremben a vasutasok sikerére! Rosszul tették! Kovács Edina állt a nyitóhelyre, és az MVSC sorozatban 11 pontot ért el, hatalmas fordulatot előidézve a találkozón. Ez annyira megviselte a vendégeket, hogy a hajrában már bele is törődtek az első játszma elvesztésébe.

mvsc_kaposvar_130202ml_15.jpg

A másodikat ismét a vendégek kezdték jobban, 1-3, majd 5-8 volt az állás a javukra. A miskolciak egyenlítettek, de ebben az időszakban hullámzó teljesítményt nyújtottak, és inkább a vendégek vezettek egy-két ponttal. Fej-fej melletti küzdelem alakult ki a pályán, Rédei ejtésével vezetett az MVSC (17-16), majd Szajkó Tímea percei következtek. A vasutasok csapatkapitánya több esetben is remekült sáncolt, de volt néhány padlóba fúródó, elementáris erejű ütése is. A hazaiak ezt a játszmát is elhozták, és nyugodtan készülődhettek a harmadikra.

Kontroll alatt tartották a mérkőzést, elhúztak 7-4-re, ekkor azonban bekövetkezett egy rövid üzemzavar (7-8), aztán 9-12 lett oda, de 16-nál már a zöld-fehérek jártak elől. Húsz után sikerült megugrani (23-20), és ez éppen elegendő is volt, hogy összejöjjön a győzelem. Az MVSC sikerével három pontot kasszírozott, és mindenképpen a felsőházban végez, ötödik, vagy hatodik helyről folytathatja majd a rájátszást.

Eredmény: Albrecht MVSC MVSI - MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 3-0 (21, 20, 23). Miskolc, 200 néző. Vezette: Vígh, Szabó P. MVSC: Radomszki (6), Sitkei (6), Rédei (2), Kovács E. (22), Szajkó (13), Szabó B. (7). Csere: Nagy Zs. (liberó), Kiss V. Edző: Toma Sándor.

Toma Sándor: - Lélektani találkozó volt, hiszen az nagy terhet rakott a játékosok vállaira, hogy kötelező győzelmet várt tőlük mindenki. A korábbi években, hazai környezetben rendre legyőztük a Kaposvárt, örülök, hogy ez a sorozat most sem szakadt meg. Egy kicsit idegesen kezdtünk, de a folytatásban szép lassan magára talált a csapat, és felőrölte a somogyiak ellenállását.

D. L.
Fotó: Mocsári L.