Preview Image
– Miért épp a miskolci társulatot választotta?
–Több oka van. A sok nagyon megtisztelő ajánlat közül azért választottam a miskolci színházat, mert egy team érkezett ide. Az új társaság, a hozzájuk tartozó színészek, akiket ismerek, meghatározóak voltak a választásomban. Maximalista vagyok, emellett úgy gondolom, nincs tévedhetetlen ember. Ezzel természetesen nincs gond, de ha többen dolgoznak ugyanazon, akkor kevesebb a tévedés esélye. Emellett a színházi szándékaikkal azonosulni tudok.
–Milyennek gondolja az igazi színházat?
– Ennek nagyon sok összetevője van. A miskolci színházzal most ismerkedem, sokkal nagyobb teátrum, mint a kaposvári. Számos tagozata van, több játszóhely, mintha több színház volna egyben. A legfontosabb azonban, hogy élő, s nem muzeális a színjátszás. Amikor visszamegyünk egy adott korba, azt azért kell megtennünk, hogy elmondjunk valamit ma.
– Az „időutazás” a színjátszás sajátja. Ha választhatna, melyik korba látogatna el?
– Színészileg mindenképpen Shakespeare korát választanám. Ami nem volt színész centrikus világ, gond nélkül megdobálták őket. Izgalmas folyamat, ahogyan a színjátszás kimegy az utcára, illetve az is, hogy a ma már nagyon veretes, költői szöveg hogyan szólította meg az akkori angol embereket. Shakespeare nagyon komolyan írt, nem nagyon volt lehetőség improvizációra. Gyorsan készültek az előadások, bár ezt én nem szeretem, nekem minden idő kevés, alapos ember vagyok.
Történelmi események szempontjából pedig a francia forradalom idejére utaznák vissza, habár biztosan nagyon félnék, de szívesen elbeszélgetnék Robespierre-rel, hogy gondoljon át néhány dolgot.
– Molnár Ferenc színművében „utazott” legutóbb, de láthatta már a közönség A vágy villamosában is. Mennyire sikerült eddig kibontakozni Miskolcon?
– Minden szerepben igyekszik az ember kibontakozni, ez mindig másképp sikerül. Mint színész az önazonosság híve vagyok. Természetesen néha szükséges karakterizálni, de nem szeretek. Szerencsés vagyok, hiszen eddig olyan szerepeim vannak itt, amikben nem kell, sőt. Az ördög esetében úgy érzem, a rendező kifejezett szándéka, hogy ne stílusjátékként jelenjen meg, hanem a színpadon emberek legyenek, akik mögött emberek vannak. A vágy villamosa kötöttebb volt, leszűkült a terem, de abban is nagyon jól éreztem magam. Az ördög azonban nagyon izgalmas, olyasmi, amit eddig még nem csináltam.
– Mit gondol Molnár Ferenc ördögéről?
– Furcsa. Az elején nagyon izgalmas és bonyolult szerepnek tartottam. Volt is bennem egy kis félsz, hiszen tele van kihívással, rengeteg technikai tudást igényel. Annak viszont nagyon örültem, hogy Máté, a rendező azt mondta, az ördögöt emberként kell elképzelni, s az író iróniája fontos, hogy ördögnek nevezi, holott lehet, hogy nem is ő az, s lehet mindenki az. Törekszünk a nagyon emberi megfogalmazások felé. Ma már úgy gondolom, hogy egy tisztánlátó, szabadon gondolkodó, azaz szabad és gondolkodó figura. Olykor frivol módon, olykor cinikusan, máskor segítőkészen közli az emberekkel: hazudsz. Összetett, lélekbe látó, s könnyen közlő ember a többi között.
– Hogyan válhat sikeressé, hitelessé egy előadás?
– Komplex élményként kell hatnia egy előadásnak, de a pillanatok mellett nem mehetünk el. Az ördög is a részletekben lakik. A katarzis élményét nem egy pillanat okozza, sokkal inkább pillanatok sorozata. A történet. Vannak kiemelt pillanatok, s vannak, amik csupán szolgálnak, de mindkettő szükséges.
– A személyiség alakulásában nagy szerepük van a szerepeknek. Mi volt az eddig legnagyobb kihívást jelentő szerepe?
– Szakmailag, emberileg az első szerepem, Sugár gróf szerepe volt a mérföldkő az életemben. Fiatal voltam még, s nem értettem, a János szerepe hogyan lehet ennyire hős, s egyébként épp ezzel találkozom kicsiben, Az ördögben is. Sokat adott nekem, mikor meg tudtam barátkozni azzal, hogy van az érzelmeinknek egy magasabb szintje, amikor az ember képessé válik lemondani. Nem sokkal később, 33évesen Osztrovszkij Erdőjében a tragikus színészt játszottam. Egy marosvásárhelyi vendégjáték alkalmával ismertem meg Zayzon Zsoltot, akivel most is együtt játszunk. Az a szerep nagyon komoly, mély és finom iskola volt az életemben. Sokat szenvedtem vele, majd megértettem saját magamat. Emberközpontúan gondolkodom. Szerintem az emberben minden megvan. Amikor megszületünk, minden érzéki tudást birtokolunk, később az élet elcsipeget ebből, s a lényeg az lesz, ami marad. A színésznek gyereknek kell maradni, ezért jobban megérzi ezeket, egy-egy szerep kedvéért meg kell keresni magunkban ezt.
– Rendezőként dolgozott főiskolásokkal, mit gondol az utánpótlásról?
– Kaposvárott van egy osztályom is, másodévesek. Nagyon elégedett vagyok velük, de nem feltétlenül gondolom így mindenkiről. Most először dolgozik velük számukra ismeretlen rendező, Szőcs Artur, s ő is meg van elégedve velük. Sokat változott a világ a főiskolás éveimhez képest. Ma praktikusabban nevelik a fiatalokat, meg kell csinálniuk magukat. A színész létre kicsit több hangsúly van fektetve, mint az emberre.
– Jövő héten Miskolc, a színház ad otthont az európai színházi egyetemek találkozójának. Mit gondol, a jövő színházáról?
– Igen, az én osztályom is eljön Miskolcra a SZEM-re. Egy bemutató órát fogunk tartani. A színjátszás szerintem kortalan. Az ördög kapcsán is érződik, hogy az író nagyon jól ismerte az akkori színjátszást. Zárójel nélkül ír le gesztusokat, s most is azok szükségesek hozzá, hogy létrejöjjön valami. A lényeg úgy gondolom ugyanaz, csak a csomagolás változik rendre.
Kiss Judit
fotó: Juhász Ákos