Ugrás a tartalomra

Kutyagolós nyílt napot tartottak az állatmenhelyen

Létrehozva
Preview Image


Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke érdeklődésünkre elmondta, első alkalommal is nagy öröm volt számukra, illetve most is, hogy sokan érdeklődtek a nyílt nappal kapcsolatban.
–Néhány hete rendeztük meg első alkalommal nyílt napunkat, akkor körülbelül 250-en látogattak el azért, hogy megsétáltassák a kutyáinkat, de most is hasonló létszámmal számunk, hiszen csak az első egy órában több, mint 170 látogató érkezett hozzánk – mondta Kisfalvi Nyina.

Az állatmenhelyet üzemeltető alapítvány vezetője elmondta, nagy segítség számukra ez a lehetőség, hiszen teltházzal üzemelnek, annyi kutya van a telephelyen, hogy nincs módjuk rá megmozgatni mindegyiket mindennap, márpedig a sétára, a mozgásra, mint a háromszáz kutyusnak szüksége van.
–Az első nyílt napot követő reggelen a munkatársaim arról számoltak be, hogy a kutyáink csendben voltak, nyugodtak voltak, ami itt ritkaság. Ez is jelzi, mekkora is az igény a kutyasétáltatós napokra – mondta Kisfalvi Nyina, hozzátéve, hogy a nagy sikerre való tekintettel terveik szerint a jövőben is megrendezik a vasárnapihoz hasonló a nyílt napot.

kutyamenhely_130203ml_17.jpg

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke az örökbefogadás fontosságára is felhívta a figyelmet – mint mondta, bár ezek a napok nagyon hasznosak, az örökbefogadások száma nem nőtt, hiszen akik sétáltatni jönnek, azok általában azért teszik ezt, mert bár az állatokat nagyon szeretik és fontosnak tartják ezt a fajta segítséget, szerepvállalást, ám otthonukban különböző okokból nem tudnak kutyát tartani.
– Jelenleg teltházzal működik a Sajószigeti úton található telephely, azonban ötven kutya van várólistán, akik csak akkor tudnak bekerülni, ha nálunk felszabadulnak helyek – mondta az alapítvány elnöke, aki kiemelte azt is, hogy munkatársaikkal minden segítségnek örülnek ami a kutyák életét könnyebbé teszi, legyen az egy már nem használt pokróc, maradék eledel, vagy éppen gyógyszer, amit felírtak a kutyának, de megmaradt, mivel az hamarabb felépült.

kutyamenhely_130203ml_08.jpg

Liszek Zsuzsa, a Mentor Gimnázium és Szakképző Iskola rendezvényszervezője a nyílt nap fontosságáról beszélt. Mint mondta a Mentor Gimnázium diákjai már hosszabb ideje segíti önkéntes alapon a menhely védenceit, hasonló kutyasétáltatást is vállaltak, de mindig azt csinálták amire szükség volt, így volt hogy kennelt takarítottak, vagy éppen a kutyák ellátásában segédkeztek.
–Úgy tapasztalom a diákjainknak minden látogatás élmény. Egyrészt mert közösségben vannak, másrészt, mert a gyerekek akik jönnek alapjában véve szeretik az állatokat. Öröm látni, hogy milyen könnyen megtalálják a kapcsolatot ezekkel a kutyákkal, akikben ugyanannyi, vagy talán még több szeretet van, mint társaikban, akik nem menhelyen élnek. Másrészt a gyerekek őket látva talán még jobban megértik a felelős állattartás lényegét, megtanulják, hogyan kell gondozni egy kutyát – mondta Liszek Zsuzsa.

A nyílt nap egy órakor kezdődött, stábunk pedig nagyjából ekkortájt ért ide, s valóban már ekkor hatalmas érdeklődés volt elsősorban a kutyasétáltatás iránt, kicsik és nagyok sorban álltak, hogy megkaphassák egy-egy menhelyi kutya pórázát és elvihessék sétálni a kijelölt kutyafuttatóra.

kutyamenhely_130203ml_22.jpg

Csótai Ferencné érdeklődésünkre elmondta, nagyon jó kezdeményezésnek tartja a nyílt napot, hiszen ezeknek az elhagyott kutyáknak még több szeretetre van szükségük, hogy feldolgozzák azt, ami történt velük.
– Volt, hogy négy kutyám is volt, de egy még most is van, mégis eljöttem, hogy néhány kutyát megsétáltassak. Soha nem értettem, és nem is fogom megérteni azokat, akik előbb befogadnak, majd később utcára dobják, eltaszítják maguktól háziállatukat. Erre nincsen mentség. Ezért tartom fontosnak, hogy ide eljöjjünk és adjunk egy kis szeretetet ezeknek a sokszor már öreg, beteg állatoknak – mondta Csótai Ferencné.

Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.