Ugrás a tartalomra

Miskolczi Vásár télen is

Létrehozva
Az újév második régiségvásárát tartották Miskolc belvárosában vasárnap. A téli időre való tekintettel kissé összezsugorodott vásárra ezúttal is sokan voltak kíváncsiak.
A régiségvásárt, vagyis újabb nevén Miskolczi Vásárt hagyományosan a hónap első vasárnapján rendezik meg a miskolci sétálóutcán, a Városház tér, az Erzsébet tér bevonásával a Széchenyi utcán.
regisegvasar_130203ml_3.jpg A rendezvény a téli hideg időszakban sem maradt el, így megrendezték azt januárban is, és most hétvégén, február első vasárnapján is. S bár az eső, valamint a hideg miatt ezúttal kissé összezsugorodott a rendezvény, azért a délelőtti órákban most is szép számmal voltak érdeklődők.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.