Ugrás a tartalomra

Potyogtak a gólok Miskolcon

Létrehozva
A küzdelmek szombaton kezdődtek és vasárnap (időlegesen) már be is fejeződtek. A megye tíz csarnokában tizenegy csoportban csatáztak a csapatok a huszonnyolcadik alkalommal sorra kerülő Borosi László labdarúgó teremtornán. Ezúttal a selejtezőket rendezték meg, Miskolcon két csoport is vetélkedett.
A középdöntőt, illetve a döntőt a jövő hét végén, február 9-én és 10.-én Miskolcon rendezik meg, ahová a csoportgyőztesek, valamint a címvédő Bükkábrány kerül. A szervezők két, hatos csoportot alakítanak ki. A mérkőzések végeztével az A1-B2, A2-B1 csapatok között elődöntőt rendeznek, a vesztesek a 3. helyért, a győztesek pedig a tornagyőzelemért mérkőznek.

Az eseménnyel Borosi Lászlóra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Labdarúgó Szövetség volt elnökére emlékeznek a házi gazdák, akik szeretnék elősegíteni a megye területén működő NB-s és megyei bajnokságokban szereplő felnőtt csapatok jobb felkészülését. A tornát az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága és a Miskolc Városi Szabadidőközpont közösen rendezi.

borosi_focikupa_130203ml_2.jpg

Miskolcon egyáltalán nem takarékoskodtak a gólokkal a csapatok. Hat-hét találat alatt szinte alig akadt mérkőzés, érdekes viszont, hogy a Sajószentpéter – Parasznya összecsapáson mindössze három esetben rezdültek meg a hálók. Ugyancsak kuriózumnak számított, hogy az Aszaló nyolc gólt vágott a Szirmabesenyőnek, ezekre azonban nem érkezett válasz. A torna miskolci nyitó napján 115 gól esett, tehát nem lehetett panasz a termésre.

Érdekes lehet a felvetés, hogy mi a titka a sorozat népszerűségének? Mivel lehet azt elérni, hogy huszonnyolc év után is lelkesen jöjjenek a csapatok, miért nem fárad el a torna? A kérdést több csapat szakvezetőjének tettük fel, akiknek egybecsengett a válasza. Íme:
–A téli felkészülési időszakban kiváló alkalom annak a lemérésére, hol tartunk, milyen szakaszba értünk el csapatunkkal – mondták. – Megtöri a monotóniát, és egyfajta versenyt is jelent. Ráadásul sok szurkoló előtt léphetnek parkettre a játékosok, akiket ez is motiválhat a nagyobb erőkifejtésre.

Nos, ami a szurkolókat illeti, azért Miskolcon lehettek volna többen is. Vasárnap délelőtt alig kétszázan kísérték figyelemmel az eseményeket, igaz, a délutáni programot már többen nézték meg. A nap egyik legérdekesebb összecsapását az Abaújszántó – Sajósenye mérkőzés jelentette. Az első érdekességet az jelentette a találkozóval kapcsolatban, hogy Nagy László dirigálta. Ha valaki nem tudná: a Borsod Volán NB I-et is megjárt asztaliteniszezőjéről van szó, aki szombaton az NB III-as csapat Kisvárda elleni 10-8-as sikeréből vette ki a részét, hiszen négy egyéni győzelmén kívül Macsuga Józseffel még a párost is hozta.
–Régóta vezetek meccseket, vasárnapra éppen négy jutott nekem – húzta meg a mérleget a játékvezető. – Szerencsére nincs gond, sportszerűek a csapatok.

Az Abaújszántó egyébként nagyon jól kezdett, hiszen Lehoczki Ferenc révén két gyors góllal nyitott, majd a folytatásban is az abaújiak akarata érvényesült. Lehoczki később még kétszer betalált, és amikor 7-3-ra alakult a találkozó állása, minden vitás kérdés eldőlt. Mivel az Abaújszántó korábban nyert a Varbó ellen is, jó eséllyel pályázott a csoportgyőzelemre.

borosi_focikupa_130203ml_6.jpg

Ebben leginkább az MVSC tűnt veszélyes ellenfélnek, de az egymás elleni csatát könnyen nyerte az Abaújszántó, így csak a nap utolsó találkozóján, a Sajóbábony ellen dőlt el, hogy melyik csapat lesz finalista. Egyébként szombaton a miskolci A csoport küzdelmeit az Aszaló nyerte, így bekerült a középdöntőbe. Rajta kívül az első napon még a Szikszó-Tomor-Lak, az Encs, a Felsőzsolca, az Ózdi FC, valamint a Tiszaújváros biztosította helyét a továbbjutott csapatok sorában.

Miskolci eredmények.

Szombat. A-csoport. Szirmabesenyő – Sajószentpéter 3-1. Aszaló – Emőd 7-1. Tiszalúc – Parasznya 3-3, büntetőkkel 4-2. Emőd – Sajószentpéter 4-5. Aszaló – Szirmabesenyő 8-0. Emőd – Parasznya 5-4. Szirmabesenyő – Tiszalúc 2-2, büntetőkkel 4-2. Aszaló – Sajószentpéter 4-4, büntetőkkel 4-3. Parasznya – Szirmabesenyő 1-3. Tiszalúc – Emőd 7-6. Parasznya – Aszaló 2-8. Sajószentpéter – Tiszalúc 3-8. Emőd – Szirmabesenyő 4-2. Sajószentpéter – Parasznya 1-2. Aszaló – Tiszalúc 4-2.
A csoport végeredménye: 1. Aszaló 14, 2. Tiszalúc 9, 3. Szirmabesenyő 8, 4. Sajószentpéter 7, 5. Emőd 6, 6. Parasznya 4 ponttal.

Vasárnap
. B csoport. Sajósenye – MVSC 4-5. Abaújszántó – Varbó 4-2. Sajóbábony – Vatta 8-2. Varbó – MVSC 1-3. Abaújszántó – Sajósenye 7-5. Varbó – Vatta 4-8. Sajósenye – Sajóbábony 3-5. Abaújszántó – MVSC 5-2. Vatta – Sajósenye 2-8. Sajóbábony – Varbó 7-2. Vatta – Abaújszántó 3-8.

Doros László
Fotó: Mocsári László