A politikus hozzátette: ha a villamosok színéről kikérték a miskolciak véleményét, akkor egy olyan jelentősebb kérdésben, mint a roma kulturális központ építése, meg kell kérdezni a lakosságot is. Pakusza Zoltán ugyanakkor elismerte, hogy nem menekülttábor, hanem kulturális központ épülne Miskolcon.
– Az előterjesztésben mindenféleképpen egy kulturális központ szerepelt. Mi úgy gondoljuk, terv szinten sem kellene, hogy ez megjelenjen. Terveket arra szeretnénk látni, hogy például mikor lesznek mondjuk gyárak Miskolcon – mondta.
***
A Jobbik folytatja az aláírásgyűjtéssel kezdett hangulatkeltést – így reagált Pakusza Zoltán kijelentéseire Kiss János. A Fidesz miskolci frakcióvezetője hangsúlyozta: a Világsátor pályázatával kapcsolatban még számos kérdésben várnak kormányzati tájékoztatást. Egyelőre ugyanis nem tudni, hogy mekkora önerőt igényelne Miskolctól az 1,7 milliárd forint értékű beruházás, ahogy azt sem, hogy ki finanszírozná és irányítaná a központot. Kiss János szerint, amíg ezekre a kérdésekre nincs válasz, addig nem érdemes beszélni a Világsátorról.
– Olyan hírek terjednek ebben a kampányban, hogy például szálláshelyek, ágyak lesznek a Világsátorban kialakítva. Erre azt kell mondanom, hogy egy Világsátor esetén – aminek egyébként kulturális és kutatási funkciója van –, szóba se jöhet, hogy ebben ágyak vagy szállás legyen. Azt gondolom, aki a politikai kampányba ilyen elemeket bedob, az magáról állít ki egy szegénységi bizonyítványt – fogalmazott Kiss János.
minap.hu/Miskolc Televízió