A mérkőzésre újra idény eleji létszámban jelent meg a Miskolc, így volt variációs lehetősége bőven Juhász Csabának. Az első játékrészben összeszedett háromgólos előny kitartott a mérkőzés végéig. A találkozón – végig vezetve – végül háromgólos (7:10) végeredmény született, melyből oroszlánrészt vállalt a múltkor hiányzó Klemencz Tamás 3 góllal (melyből egy emberhátrányos volt), valamint Varga András 1 gól és 3 gólpasszos teljesítményével.
Folytatás február 17-én, vasárnap 14 órától már Miskolcon a Generali Arénában, ahol az OB1 címvédője és többszörös bajnoka a Dunai Krokodilok SE lesz az ellenfél.
Férfi Magyar Kupa, 3. forduló
Eger, Pásztorvölgy – 37 néző
Eszterházy-MEISE – Miskolci Szabadidőközpont FSE 7:10 (1:4, 4:6, 2:0)
Vezette: Duró Norbert – Lánczi András
Kiállítás: 0 ill 4 perc.
MSZFSE: Juhász(G) – Ignéczi(1+0,2p), Török(1+0), Szabó(1+2)(C) , Klemencz(3+0), Varga(1+3), Hudák, Groza, Karácsony(1+0), Szemán, Popik(0+1), Fehér, Hájer, Drótos (0+1), Gál(2+0), Beges(2p), Keczeli(G). Edző: Juhász Csaba
Az U16-os csapat Kartalon játszott volna, többen azonban megbetegedtek, így létszámgondok miatt végül nem sikerült eljutni a fordulóra. Döntés majd később születik az ügyükben, hogy pótolhatják-e a mérkőzéseket, vagy 5:0 eredménnyel az ellenfelek kapják meg a két pontot.
minap.hu