Az elmúlt héten két nap tárgyalta az ügyet a bíróság, amely keretében a tragédia színhelyén élőket, valamint azt a két férfit hallgatták meg tanúként, akik a tüzet észlelve felszaladtak a lépcsőházban, hogy riasszák az embereket, segítsenek, amiben tudnak. A bíróság meghallgatta az egykori tűzvizsgálót is, valamint a miskolci polgári védelmi kirendeltség akkori vezetőjét. Hétfőn szakértők meghallgatásával folytatódott a tárgyalás.
Három statikust, köztük a szakma nagyágyújának számító szakembert is meghallgatott a bíróság tanúként. Mint emlékezetes, a tűz következtében az egyik födémelem is megsérült, amelyet fából készült masszív ácsolattal támasztottak meg, majd egy vállalkozó önzetlen segítséget ajánlva megcsinált. A tanúmeghallgatás során utaltak rá, hogy statikai okokból nem kellett volna kitakarítani nagyon gyorsan az egész lakást, csupán helyet csinálni az aládúcolásnak. Ez a mintavétel, a történtek rekonstruálása miatt bír jelentőséggel. Mivel a tragédiát követően szokatlanul hamar befejeződött a helyszíni szemle, a hétvége ellenére gyorsan kitakarították a tűzfészek lakást, s ezzel gyakorlatilag megsemmisült a helyszín.
A háromból két mérnök a hőszigetelésekkel is foglalkozik, így szóba került, hogy a szabálytalan kivitelezés okozhatott-e a füst terjedése szempontjából kürtőhatást (tehát húzta-e, mint a kéményhuzat). A szakértő szerint elhanyagolható szintű kürtőhatásról lehet beszélni. A bíró kérésére a füst áramlásával kapcsolatban (ami azért lényeges, mivel a három áldozat füstmérgezésben hunyt el) elhangzott, hogy elsősorban a strang és az esőejtőcső mellett terjedhetett felfelé, s ezt követően, kisebb mértékben a loggia felől.
Vegyész szakértőként a szakma egyik ismert professzora működött közre. Ennek megfelelően alapos munkát végzett, ami a tanúmeghallgatáskor is kiderült. A halálesetek közvetlen okaként annak idején szénmonoxid-mérgezést állapított meg a pathológus. Viszont mint kiderült, hogy benzaldehid jelenlétére utaló sérülést is rögzített a boncolási jegyzőkönyvben. Ez azért érdekes a vegyész szemszögéből, ugyanis a polisztirol egyik bomlásterméke. A hőszigetelést polisztirol habból készítették… A kör bezárult. Most derültek ki az összefüggések a bíróságon.
Tanúként meghallgattak egy férfit is, aki annak idején tanúként részt vett a helyszíni szemlén.
Szabó József bíró, a Miskolci Törvényszék szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy február 11-én, hétfőn folytatódik a tárgyalás. Ennek keretében először további tanúkat hallgat meg a bíróság, majd levetítik a paneltűzről készült videó- és fotófelvételeket – minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd a szakértők és a hallgatóság részéről is.
Cs. L.