Ugrás a tartalomra

Súlyos baleset a 3-as főúton

Létrehozva
Ketten sérültek súlyosan vasárnap éjszaka, amikor egy kisodródó személygépkocsi falnak ütközött majd felborult a 3-as számú főúton.
baleset1_borul.jpg

A rendőrség tájékoztatása szerint, az éjjeli órákban a 3-as számú főúton közlekedett személygépkocsijával egy 22 éves sályi férfi, Miskolc irányából Budapest felé. Haladása során a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg jármű sebességét a jeges felületű úttesten megcsúszott, elveszítette az autó feletti uralmát. A gépkocsi a szembejövő forgalmi sávon keresztül lesodródott, majd a vízelvezető árok falának ütközött. Ezt követően az ütközés ereje a járművet a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba dobta ahol a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a sofőr és 35 éves férfi utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy az autót vezető fiatalember a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a télies, havas, fagyos időben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően, fokozott körültekintéssel vezessék gépjárműveiket!

Sz. S.