A miskolci nemzeti teátrumban, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadásával, a BÍÍT-tel kezdődött meg kedden a SZEM, amely a jövő színjátszását mutatja be, a jelenben. Miskolc új kulturális fesztiválja öt napon át várja a színházkedvelő közönséget, hogy a jövő várható új formáit mutassa be, európai fiatalok segítségével.

Az első SZEM, azaz a Színházi Egyetemek Miskolcon fesztivál a fizikai színházat választotta központi témájának, hiszen a jövő türelmetlen, intenzív színjátszásában nagy hangsúlyt kap majd az emberi test, a mozgás, mint kifejező eszköz.
A fesztivál öt napja alatt több európai ország színi akadémiájának hallgatói mutatják meg tehetségüket, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai.
A Miskolci Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös szervezésű fesztiválja hiánypótló esemény hazánkban, s egyedülálló európai szinten is.
A nyitóelőadásnak a Nagyszínház adott otthont kedden este, ahol kiderült, hogy John Lennon Rimbaudt-t olvas, Arthur Rimbaud pedig Beatlest hallgat. A zenész színművész osztály előadása az igazi zenés színházi jövőt mutatta meg a jelenben, hiszen a zene egyre nagyobb teret kap a színjátszásban.
Az egyetemista fiatalok képzeletükkel és tehetségükkel újraélték és újraértelmezték a ’60-as évek legnagyobb beat dalaid ás az első beat-költő verseit.

Az előadást követően, hivatalosan is megnyitották az első SZEM-et, így öt napon át a jövőé lesz a főszerep a teátrumban. Szakmai előadások, vizsgafilmek, beszélgetések kortárs drámaírókkal, workshopok, Csehov-kiállítás és természetesen vizsgaelőadások várják az érdeklődő közönséget.
K. J.
Fotó: Mocsári L.