Kerekes Attila szakágvezető érdeklődésünkre elmondta, a szervezők a tornával el akarják dönteni a megyei bajnoki cím, valamint a továbbjutás sorsát. Az eseményt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács rendezi. A leány együttesek február 6-án, szerdán 9 órától csatáznak Miskolcon, a Lévay József Református Gimnázium tornatermében. A versenybíróság elnöke Szűcs Istvánné lesz. A csapatokban 12 játékos szerepelhet. A tornát körmérkőzéses lebonyolítási rend szerint rendezik meg, a mérkőzések 2 nyert játszmáig tartanak.
A résztvevő csapatok: Herman Ottó Gimnázium Miskolc, Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Mezőkövesd, Avasi Gimnázium Miskolc, és a Lévay József Református Gimnázium Miskolc, valamint a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika és a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola Miskolc elődöntő továbbjutója.
Az 1. helyezett továbbjut az országos döntőre. A 2. helyezett csapat kérheti az országos döntőre történő meghívását
A fiúk ugyancsak Miskolcon csatáznak, ők február 8-án, pénteken következnek. A mérkőzéseknek a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka ad otthont. Itt keresztjátékot rendeznek, majd következnek a helyosztó mérkőzések. A találkozók három nyert játszmáig tartanak.
A résztvevő csapatok: Andrássy Gyula Szakközépiskola Miskolc, Herman Ottó Gimnázium Miskolc, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika, Szemere Bertalan Szakközépiskola Miskolc. Az első helyezett továbbjut az országos döntőre. A 2. helyezett csapat kérheti az országos döntőre történő meghívását.
D. L.