Ugrás a tartalomra

Településfejlesztés Bőcs községben

Létrehozva
Mintegy 65 millió forintos uniós támogatás segítségével valósítja meg a település fejlesztését szolgáló beruházásokat Bőcs Község Önkormányzata.

Bőcs Község Önkormányzata a tavaly júliusi támogatási döntés alapján sikeresen pályázott a Kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére című pályázati felhívásra. A projekt keretében hét, egymáshoz kapcsolódó projektelem révén kisléptékű infrastrukturális beavatkozásokra kerül sor.
 
Ennek során az Ifjúság utcában járdafelújítás, a Petőfi utcában út- és járdafelújítás, valamint felszíni csapadékvíz-elvezetés, a Rákóczi utcában pedig járdaépítés és -felújítás, továbbá autóbuszöböl és fedett buszváró építése valósul meg. Az Arany János utcai egykori pártház, mára funkciót vesztett épület hasznosítása révén közösségi épület kialakítása, külső-belső felújítása, parkoló férőhelyek kiépítése történik. Kapcsolódó projektelemként ESZA-tevékenység is megvalósul: az önkormányzat 10 fő tartós munkanélküli bőcsi lakos részére Kertfenntartó OKJ-s felnőttképzést szervez, melynek révén a résztvevők egy új, a jövőbeni elhelyezkedéshez lehetőséget nyújtó képzettséget szerezhetnek.

A fejlesztések és megvalósuló projektelemek a település mintegy 3000 lakosának érdekeit szolgálva a biztonságos közlekedést, a település több fontos közintézményének és szolgáltató-egységének elérhetőségét, jobb megközelíthetőségét, valamint a közösségi identitás erősítését és a munkanélküliség csökkentését segítik elő.

minap.hu