A Miskolci Jegesmedvék csapata február 18-án, hétfőn este fél 7-től játssza utolsó hazai alapszakasz-mérkőzését. Ebből az alkalomból több különleges eseménynek is helyt ad majd a Jégcsarnok. Mivel ez már a farsang időszaka lesz, ezért a klub a következő akciót hirdeti meg. Akik erre a mérkőzésre bármilyen jelmezben érkeznek (egy álarc nem elég, legalább a felsőruházatnak is jelmeznek kell lennie!), azok ingyen tekinthetik meg a találkozót. Sőt, a jelmezes szurkolókat lefényképezzük, és a Jegesmedvék játékosai kiválasztják a nekik legjobban tetszőt, és a legtöbb szavazatot kapó három fanatikus külön ajándékban is részesül.
Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt, 2009. február 15-én a Jegesmedvék egy, azóta nagyon népszerűvé vált hagyományt honosítottak meg Magyarországon. Ezen a napon rendezték meg hazánkban az első Teddy Bear Toss-t, azaz Dobj egy macit! akciót. A klub nagyon büszke arra, hogy ezt a jótékonysági kezdeményezést a magyar szövetségtől kezdve a MOL Liga csapatokon át más, hazai, nem hoki klubokig nagyon sokan átvették. Ezt a hagyományt természetesen az idén is folytatjuk, és ezen a meccsen immár jubileumi, ötödik alkalommal repülhetnek a plüssállatok a jégre az első hazai gólnál. Tavaly rekordot döntöttünk, hiszen összesen 12 zsáknyi, egészen pontosan 846 darab állatfigura került a jégre, amelyeket a klub a Ronald Mcdonald Háznak ajánlott fel. Kérjük szurkolóinkat, hogy jöjjenek el, hozzanak sok-sok plüssállatot, hogy a korábbinál is több beteg gyermeknek szerezhessünk örömöt.
minap.hu
(archív felvétel)
(archív felvétel)