– December 31-éig történt meg a diósgyőri stadionban felszerelt, beépített eszközök, berendezések fizikai átadása az MLSZ-nek. Jelenleg a próbaüzem folyik, s – ha szükséges – elvégzik a hibajavításokat és hiánypótlásokat – kezdte Mester Sándor, a Stadion Biztonság Projekt kommunikációs szakértője.
A szakember arról tájékoztatta portálunkat, hogy a februári előkészületi mérkőzéseken – miután február 17-én a DVTK hazatért a törökországi edzőtáborból – az eszközök és rendszerek teljes funkcionalitásukkal fognak működni a DVTK stadionjában, a jegyeket már az új rendszerből adják és nyomtatják ki, a szurkolók az új beléptető kapukon keresztül jutnak be a stadionba, s működik majd a kamerás megfigyelő rendszer is. Mester Sándor hangsúlyozta, a kivitelező cég e mérkőzések alatt teljes körű helyszíni támogatást nyújt a klub munkatársainak.
A kommunikációs szakértőtől arról is érdeklődtünk, miért van/volt szükség a rendszer kiépítésére.
– A Stadion Biztonság Projektet el kellett indítani. Elsőként említendő a jogszabályi megfelelés kényszere. A sportról szóló és a sporthuliganizmus visszaszorítása érdekében hozott törvények és törvénymódosítások meghatározzák azokat a követelményeket, amelyek a labdarúgó események rendezőire és a stadionokra vonatkoznak. Ugyancsak e fejlesztés irányába mutat az MLSZ stratégiája, amely minden eszközzel a labdarúgás népszerűségének növelését kívánja szolgálni, a kulturált szurkolás elterjesztéséhez infrastrukturális fejlesztésekkel kíván hozzájárulni. Végül, de nem utolsósorban szólni kell arról is, amit a tavaly augusztusi magyar-izraeli válogatott mérkőzésen tapasztalt rasszista megnyilvánulásokat megtorló súlyos FIFA-büntetés tesz még hangsúlyosabbá. A stadionokban is meg kell felelni az alapvető emberi normáknak, a nemzetközi elvárásoknak. Nem csupán az a feladat, hogy gondoskodjunk a szurkolók fizikai biztonságáról és kényelméről, hanem az is, hogy megakadályozzuk a verbális agresszió, a rasszizmus térnyerését a lelátókon.

– A projekt során olyan berendezések és rendszerek jöttek létre, központilag és az egyes stadionokban, amelyek révén lehetővé válik a törvényekben előírt beléptetés, a névre szóló jegy kiadása, a személyi azonosítás, a kamerás megfigyelés és annak megakadályozása, hogy eltiltott vagy kitiltott szurkolók bejussanak a meccsekre. Magától értetődő, hogy a fokozott biztonságot szolgáló intézkedések csak akkor érhetik el céljukat, ha a szurkolók együttműködnek. A jegykiadás és beléptetés megváltozott folyamata miatt ajánlott, hogy a jegyvásárló szurkolók előbb érkezzenek a stadionba, mint ahogyan azt korábban tették. Ami pedig a kártyát illeti, van olyan klub, amelynek menedzsmentje örömmel veszi e lehetőséget, és van, amelyik egyelőre nem alakította ki határozott álláspontját. A klubok bocsájtják ki a szurkolóiknak a számos előnnyel járó kártyákat. Az ezzel rendelkező szurkoló gyorsabban jut jegyhez, a vásárláskor nem kell a személyi adatait bediktálnia a pénztárnál, a klub pedig felhasználhatja a kártyák tulajdonosairól keletkező információkat szolgáltatásai jobbítása, fejlesztése érdekében. Ma még kevés jegyet vásárolnak a szurkolók online felületeken, illetve okos telefonokkal, azonban igen nagy valószínűséggel néhány éven belül e téren is megváltoznak majd a vásárlási szokások: az új rendszer – egy külön folyó fejlesztés eredményeként – képes lesz ilyen igények kielégítésére is – sorolta Mester Sándor.
A Stadion Biztonság Projekt első ütemében hat stadion – Budapest Honvéd, Kecskemét, Diósgyőr, Győr, Újpest, Haladás – felszerelését tervezték. A győrit kivéve mindenhol megtörtént a rendszerek átadása az MLSZ-nek; a próbaüzem van, ahol már befejeződött, s van, ahol még tart. Az átadások a kluboknak várhatóan a tavaszi bajnoki szezon kezdetére (március 1.) befejeződnek. – A győri stadion esetében többletigények merültek fel, ezek azonosítása folyik, a projekt ott később fog befejeződni – zárta a szakértő.
S. P.
fotó: Mocsári L.