A jövő héten Miskolcon is Házasság Hete. Évtizedek óta házasságban élők vallják, hogy a házassági kötődés a legharmonikusabb kapcsolat egy férfi és egy nő között.
A Miskolcon élő Horváth család példája arra, hogy a házasság intézményének van létjogosultságának. Horváth-ék 1973-ban kötöttek házasságot azóta is jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, idén 40 éve házasok. Öt gyermekük – három lányuk és két fiuk – van, akik 13 unokával örvendeztették meg őket.
– A türelem, az egymás iránti tolerancia, és egymás szeretetében teljenek el a hétköznapok, én ebben hiszek. Mindenkinek megvolt a maga feladata, külön a gyerekeknek, külön az asszonynak, a férjnek is. Mindenki a maga dolgát csinálta és akkor történhetett egységben ez a házasság – mondta Horváth Árpád.
Társa, Ildikó is az összetartozás nagyszerű felemelő érzését emelte ki. Mint mondta, a kölcsönös megbecsülés a legfontosabb.
– A szerelemnek, a lángoló szerelemnek a szeretetté alakulása, és azok, amik talán ma már talán parafázisnak, csak szokásos, könnyen odadobott mondatnak tartanak. Az, hogy érezzük az együtt létezés értékét. Mindaz, ami a 40 év alatt történt sokkal könnyebb volt, hogy együtt csináltuk végig – tette hozzá Horváthné Kiss Ildikó.
A városban több mint 20 éve működő Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete is házasság párti. Olyan szervezet, amely tevékenységét is ennek szellemében végzi. A házasság hetében ezért számos rendezvényt tartanak az országban, s természetesen Miskolcon is.
Budai G.