Ugrás a tartalomra

Idén is bálozott a kamara

Létrehozva
Az eseményen beszédet mondott Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.Bihall Tamás köszöntőjében a kamara múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Hangsúlyozta, a kamara, illetve annak tagjai kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az elmúlt több mint száz évben is a gazdaságban, sokat tettek azért, hogy a gazdaság fejlődjön, és – függetlenül attól, hogy ki a vezetője, és kik a tagjai – ennek a szerveznek 50 és 100 év múlva is meg kell őriznie mostani szerepét.Parragh László beszédében szintén a kamara jelentőségéről szólt. Hangsúlyozta, a kamara hosszú évek óta sürgeti azokat a változásokat, melyek a magyar gazdadás alrendszereiben elindultak.
Az eseményen beszédet mondott Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Bihall Tamás köszöntőjében a kamara múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Hangsúlyozta, a kamara, illetve annak tagjai kulcsfontosságú szerepet töltöttek be az elmúlt több mint száz évben is a gazdaságban, sokat tettek azért, hogy a gazdaság fejlődjön, és – függetlenül attól, hogy ki a vezetője, és kik a tagjai – ennek a szerveznek 50 és 100 év múlva is meg kell őriznie mostani szerepét.

kamarai_bal_130208_ja_6.jpg

Parragh László beszédében szintén a kamara jelentőségéről szólt. Hangsúlyozta, a kamara hosszú évek óta sürgeti azokat a változásokat, melyek a magyar gazdadás alrendszereiben elindultak.

– Szükséges változások ezek, akár a középfokú, vagy felsőfokú oktatást, az egészségügyet, vagy a szakoktatást nézzük. Amennyiben ezt nem végezzük el, az aktuális kormánynak nem lesz más lehetőség a kezében, csak, hogy adót emeljen, mert a jelenlegi rendszert hosszútávon lehetetlen fenntartani – jelentette ki Parragh László.

kamarai_bal_130208_ja_1.jpg

A beszédeket követően átadták a Kamarai díjakat: Ebben az évben a támogatói díjat Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, a Cégvezetői díjat Komáromi Gyula, az Adeptus-H Zrt. vezérigazgatója, míg a vállalkozói díjat Szolga János, a Technometall Kft, illetve Hotyek Attila kádármester vehette át.

Preview Image


A bál során fellépett a KÖDMÖN a zenét pedig a Bridge Music System szolgáltatta.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.