Mesterházy Attila január 16-án az MSZP nemzetpolitikai programját bemutató fórum idején Kolozsváron kért bocsánatot a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ” adtak.
Kriza Ákos vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: korábbi levele annak apropóján született, hogy miközben Mesterházy Attila Kolozsváron bocsánatot kért, szocialista párttársai Miskolcon listázzák az erdélyi magyarokat, s őt arra szerették volna kényszeríteni, hogy az általuk készített listából emelje ki azokat az intézményvezetőket, akik Erdélyben vagy a határokon túl születtek.
A miskolci Városháza közleményben tudatta, Kriza Ákos személyesen szeretett volna üzenetet hagyni.
– Mesterházy Attila kolozsvári látogatása után levélben fordultam az MSZP elnökéhez. Azt az egyszerű kérdést tettem fel neki, hogy bocsánatkérése után valóban számíthatok-e arra, hogy pártját a tisztesség útjára tereli és megszólalását őszintének tarthatja-e a magyarság idehaza és a határon
túl? Az emberi hangtól igencsak zavarba jött az MSZP és annak elnöke. Annyira, hogy levelemet máig nem tudta kezelni a ron werberi kommunikáció. Két hetet vártam a válaszra, mindhiába. Választ nem kaptam. Csakhogy a választ a kérdésemre – hogy az MSZP a tisztesség útjára lépett-e, vagy marad az aljasság vámszedője – azóta megadta Szanyi Tibor. Cinikus „románozása”, majd semmit meg nem bánó magyarázkodása világossá tette, hogy az MSZP maradt, ami volt Mesteházy Attila vezetése alatt is, maradt az aljasság vámszedője. Ma eljöttem, hogy személyesen, a portán hagyjak üzenetet az MSZP elnökének, hogy ne legyen akkora zavarban, hogy válaszolni sem tud egy békés hangulatú levélre. Választ a mai naptól nem várok Tőle! Legyen az MSZP szégyene, ha az emberséges hang ekkora zavart okoz a szocialisták táborában. Levelemet ezennel átadom a portásnak, legyen ő a hír vivője! – áll a közleményben.

Emellett a szocialista „Szanyi Tibor románozása, valamint más, baloldalhoz köthető politikusok nyilatkozatai azt bizonyították (...) nemhogy a tisztesség útjáról, hanem semmilyen változásról nem lehet beszélni az MSZP politizálásában” – fogalmazott Budapesten Kriza Ákos.
Így az elmúlt napok történései, valamint az, hogy "emberi hangú" levelére több mint két hét elteltével mostanáig sem kapott választ, Kriza Ákos vasárnap személyesen vitte el újabb levelét az MSZP budapesti székházához.
Mint mondta, ebben a levélben azt írta, hogy az MSZP pártelnöke "nyugodtan aludjon", mivel már nem várja válaszát, s az MSZP magának számoljon el azzal, hogy a levélre válaszolnak-e. A levelet a sajtótájékoztató végén Török Zsolt, az MSZP szóvivője vette át Kriza Ákostól.
Török Zsolt az MSZP kolozsvári látogatásáról szóló cikkgyűjteményt, valamint egy tükrös mézeskalácsszívet szeretett volna átadni a miskolci polgármesternek, de ő ezeket nem vette át, elhagyta a sajtótájékoztató helyszínét.
Kriza Ákos kérdésére válaszolva Török Zsolt azt mondta: igen, az MSZP komolyan gondolja bocsánatkérését a népszavazás buta kérdésére adott rossz válaszért. A miskolci üggyel kapcsolatban pedig azt mondta: nem azzal van a baj, hogy valaki a Felvidékről vagy Erdélyből jött, hanem azzal, ha Miskolcon, illetve Magyarországon fideszes családtagok, osztálytársak vagy kollégiumi szobatársak tesznek eleget különböző felkéréseknek.
MTI/minap.hu
Fotó: Illyés Tibor