– Tanulmányai révén sok időt töltött külföldön. Miért jött mégis haza Magyarországra?– Három évig Amerikában, s jó pár évig Németországban, illetve Ausztriában éltem, de mindig komolyan vettem azt a nézőpontot, hogy az embernek mindent meg kell tanulnia külföldön, s a megszerzett tudást haza kell hoznia. Ha erre itthon nincs igény, akkor nem marad más választás, mint az, hogy külhont válasszon tervei megvalósításához. Bárhol éltem a világban, mindig magyarnak és erős szállal a hazához tartozónak tartottam magamat, hiszem, hogy az Isten nem véletlenül „tett” le oda, ahová.
– Akkor Miskolc sem véletlen, hiszen itt született…
– Miskolc az egyetlen vidéki város, ahová szívesen jöttem dolgozni. Itt voltam gyermek, itt kezdtem meg tanulmányaimat, testvérem és szüleim is itt élnek, és 2000-ben itt kezdtem a diósgyőri várban saját operaelőadásokat létrehozni.
– Mégsem pályázta meg a vezetői posztot első körben. Mi ennek az oka?
– Úgy éreztem, nem akarok fizikális értelemben visszalépni. Ha valamit egyszer elengedek, akkor azt elengedtem. Többen megkerestek a zenekarból, hogy pályázzam meg a vezetői állást. Első körben nemet mondtam, másodikban is, harmadjára végül beadtam a pályázatomat. Ennek több oka van. Részben azért mert most úgy néz ki, hogy itt van dolgom. Amikor Grazba mentem tanulni, nem szerettem. Amerikában úgy gondoltam, soha nem szeretnék visszatérni Grazba, majd az élet úgy hozta, hogy mégis megtettem. Egészen más életminőséget adott nekem a második grazi időszak, s otthonommá vált. Sok múlik azon, hogy egy település mitől lesz kedves, mitől kezd el erősen érdekelni az ott élők kulturális fejlődése. Nagyon fontos, hogy akikkel az ember együtt dolgozik és él, inspirálják őt, mert ez az, ami izgalmassá és érdekessé teszi a mindennapokat. Miskolc rendkívüli lehetőségek birtokosa. A városban minden megvan ahhoz, hogy létrejöhessen egy olyan művészeti, kulturális központ, amely nem csupán hazai viszonylatban nagyszabású, hanem a határokon túl is figyelmet követel magának.
– Nem csupán a régióban gondolkozik tehát…
– Szeretném, hogy az, amit teszek, ne csupán a régióra legyen hatással. Ebből a szempontból nagyravágyó vagyok, de elsősorban azt szeretném, hogy e város polgárain látni lehessen, hogy a zene boldogabbá teszi őket. Ma már sokkal fontosabb a fizikai lét, mint a lélek. Ez egy téves irány. A zene a lélekre hat. Az a dolga, hogy a szomorúságot boldogsággá alakítsa, a kilátástalanságban valamiféle megoldási lehetőséget mutasson. Szeretném, ha a város, az ország és a világ városainak polgárai élő zenét hallgatnának, hiszen az élő zenét semmi nem tudja pótolni. A művész direkt kapcsolatban áll a közönségével. Akik hallgatják, érzik a művész gondolatait, a levegővételét, a lelke rezdülésétől válik a zenei hangok sora zenévé.
Amikor egy zenekar játszik, akkor mindez hatványozódik, hiszen minden zenekari művész beleteszi saját egyéniségét és érzését a muzsikálásba úgy, hogy közben egy célt szolgál, hogy egyként szólítsák meg a közönségben ülők lelkét. Meg kell találnunk a visszautat a lélekhez. Ebben a városban a környezet nagymértékben segíthet a művészetnek. A folyamatban a szimfonikus zenekarnak, természetesen a város más kiemelt kulturális intézményével együtt, fontos szerepe van. A feladataim közül az egyik legfontosabb, hogy a karmesterrel együtt inspiráljuk a zenekart, amelynek tagjai viszonthatást gyakorolnak a zenekar karmesterére, majd együtt pozitív hatást gyakorolunk a közönségre, amelynek tagjai ezáltal kedvező módon alakítják társadalmunk életét. A játékunk minőségének, a programjainknak magasabb színvonalúaknak kell lenniük. Mindig lehet fejlődni és kell is. Természetes, hogy ez egy remek zenekar, amelyre igen büszkék lehetünk, de az út végtelen, a fejlődés örök.
– Ezek az elképzelések hogyan manifesztálódnak a következő évadokban?
– Azt, hogy mit sikerült elérnünk, azt a 2014/15-ös évad végén hallhatják majd a miskolciak. A most kezdődő évadot megörököltem. Büszke vagyok arra, hogy a zenekar 50. évada az igazgatásom alatt zajlik, de az érdem nem az enyém, hanem mindazoké, akik ebben az 50 évben az együttesen keresztül Miskolc lakóiért dolgoztak. Mura Péter és Kovács László karnagyok, illetve a zenekar igazgatói: Sir László és Szabó Péter.
A 2014/15-ös évadtól széles körben kívánjuk megszólítani városunk lakosságát. Sok ötletünk van. A zene mindig is nagyon fontos volt a számomra. Mindenkivel meg kell ismertetni azt, méghozzá a legmagasabb színvonalon. Nem tartom jó iránynak azt, hogy a népszerűség érdekében alacsonyabb minőséget produkáljunk. Az oktatás kiemelt jelentőségű. Azon kell gondolkoznunk, hogyan tudjuk óvodás kortól kezdve megismertetni a gyermekekkel a zenét, s itt nem csupán Mozartra, vagy Beethovenre gondolok. Számomra jó és rossz zene létezik.
– A zenekar Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! című sorozata minden évadban sikeres. Az idősebb korosztályt, a fiatal felnőtteket hogyan lehet elérni?
– Több módja van az egyetemista korosztály megszólításának. Lehet, hogy utópisztikus gondolat, de fel kellene venni a kapcsolatot számítógépes játékgyártó cégekkel, hogy a menü alatt klasszikus zene szóljon, vagy bevásárlóközpontokban igényes zenét hallgassanak a vásárlók. Amerikában ez remekül működik a filmek esetében. A nagy filmalkotásokban mindig hallani klasszikus betéteket, vagy szimfonikus zenekar szól, esetleg balettbe, operába mennek a szereplők. Minden hatással lehet az egyetemistákra. Meg kell kérdezni a fiatal generációk képviselőit, hogy miként érhetjük el őket. Az sem baj, ha egymást neveljük. A Kodály-módszer kiváló, korának legkorszerűbb metódusa volt a zeneoktatásban, de mára felgyorsult a világ, megváltoztak a körülmények, ehhez pedig alkalmazkodni kell. Úgy kellene ma zenét oktatni, ahogy azt ma Kodály tenné. Õ biztosan kész metódussal állna elő, de magunkra maradtunk, sem Kodály, sem Bartók, sem Dohnányi, sem Weiner nem él már, a hatásuk viszont ma is érzékelhető.
– A fiatalok mit tanácsolnak, hogyan érjék el őket?
– Tapasztalataim alapján ők azt szeretnék, ha egyszerűen összehoznánk a dolgokat. A könnyedebb zenét kevernénk a klasszikussal. Nagy kérdés, hogyan lehet az egyetemista korosztály lelkéhez eljutni. Vannak zenekarok, amelyek Stinggel adnak közös koncertet, vagy más neves rockzenekarral, de említsük csak a mi FeelHarmonic Love előadásunkat. Ezek sem rossz irányok, ám nekünk az a dolgunk, hogy a magas zenei kultúrát szerettessük meg a hallgatóinkkal. Ha egy egyetemista nem szereti a klasszikus zenét, az nem az ő hibája, hanem a miénk.
– A zenészeken múlik minden?
– Rajtuk nagyon sok múlik. Mondják, hogy a klasszikus zenészek „szomorú zenészek”, de ez nem igaz. Zenélni nem lehet szomorúan. A miskolci szimfonikusoknak is azt kell sugározniuk a közönség felé, hogy szeretik a zenét, örömmel és élvezettel játszanak, mert így kedveli meg a játékukat a közönség. Az én feladatom az, hogy megfelelően inspiráljam a zenekart, annak ellenére, hogy a jövedelmük nem megfelelő. Ez a zenekar már bizonyított, de még jobban meg kell mutatnunk a város polgárainak, mennyire fontosak a számunkra, másrészt a város vezetői és önkormányzatának képviselői lássák, milyen komoly tevékenységet folytatunk. Számomra fontos, hogy a kezdő lépést mi tegyük meg, hogy szakmai eredményekkel igazoljuk a kultúra fontosságát.
– A motiváción túl, a 2014/15-ös első saját évadra vannak már elképzelések?
– Szeretnék pontos koncepció mentén fölépített ifjúsági hangversenyeket, továbbá kialakítani a zenekar számára egy olyan műhelymunkát, amelyben a zenészek érzik, hogy az ország egyik legjobb zenekarában játszanak és azt is, hogy mennyire fontosak ők a városnak, a közönségnek és nekünk egyaránt. Több ezer néző előtt, szabadtéren úgy klasszikus zenét játszani, hogy közönség közben fölszabadultan adhassa át magát a zenehallgatásnak, de ezek mind a jövő tervei.
Kiss Judit