Ugrás a tartalomra

Nótaverseny a Gárdonyiban

Létrehozva
A rendezvény a Nemzeti Összetartozás napja köré szervezett első olyan kulturális program idén, melyen a magyar szót s a magyar dalt, anyanyelvünket helyezik a középpontba.

Preview Image


A versenyre főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Budapestről és a Felvidékről jelentkeztek. Az eseményt Gonda Géza önkormányzati képviselő nyitotta meg, a nap gálaműsorral zárult.

gardonyi_nota_140601_ja_5.jpg

A zsűri elnöke Ötvös Éva színművész, előadóművész volt. Az 1-3. helyezettek és a közönségdíjas versenyző tárgyjutalmat és a gálaműsoron való fellépési lehetőséget kapott, de minden résztvevő emléklapot vehetett át.

minap.hu
fotó: Juhász Á.