A hetedik Skoda-villamos június 2-án az esti órákban, ahogy már megszoktuk, Bánrévén keresztül lépett be az országba. Minden zökkenőmentes volt, így „menetrend szerint” este fél 9-kor gördült be az újabb villamos a városi közlekedési cég telephelyére.
Mielőtt forgalomba, az utasok szolgálatába áll, ennek a járműnek is teljesítenie kell 500 kilométernyi tesztkört a megújult miskolci villamospályán, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt hatósági vizsgán 100 százalékban meg kell felelnie. Jelenleg a hatósági vizsgák jogerőre emelkedését várja az MVK, azok birtokában állnak majd forgalomba a további villamosok.
2013 nyarán érkezett az első és a második, 2014 áprilisában a harmadik, a negyedik és az ötödik, még májusban a hatodik Skoda gyártmányú villamos. Júniusban, a szállítási ütemterv szerint még 4 jön Miskolcra. Ebben az évben pedig még 22 új Skoda érkezik: 3 júliusban, 2 augusztusban, 4 szeptemberben és 3-3 darab októberben, novemberben és decemberben. 2015 első negyedévében még két új Skoda villamost szállítanak le, így lesz teljes Miskolcon a 31 darabos új villamosflotta, ami teljes egészében leváltja a régieket.
minap.hu
Fotó: MVK