Az egész tanéven átívelő, amatőr középiskolások számára kiírt kupasorozat immár második szezonja ért véget a hétvégén, a Vasas Fáy utcai sporttelepén megrendezett döntőn. Az Magyar Labdarúgó Szövetség által koordinált Coca-Cola CUP-on már 2013 novemberétől zajlottak a mérkőzések, hogy kiderüljön, a 723 nevezett csapat közül melyik az a 20 fiú és 20 lány csapat, akik bejutnak az országos döntőbe.

Az egész napos rendezvényt a csoportmeccsek nyitották, majd egyenes kieséses szakaszt követően kerülhettek a csapatok a döntőbe, ahol a végső mérkőzéseken a fiúk közül a miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium csapata győzedelmeskedett, akiket Matylák József készített fel, míg a lányoknál a Kiss Barna András vezette Debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola került ki győztesként.
Az eredményhirdetésen már a 4. helyezett csapatok is kaptak kupát, az 1–3. helyezett pedig mindkét kategóriában érmeket és kupákat vehetett át, valamint a torna gólkirályai is serleget kaptak. Az első helyezett csapatok egy-egy vándorserleget, és egy különleges fődíjat nyertek: júliusban részt vehetnek a Coca-Cola CUP nemzetközi edzőtáborában, Rómában, ahol brazil edzők irányításával edzhetnek, és más nemzetek kupagyőztes csapataival is találkoznak.
A Coca-Cola CUP végeredménye:
Fiúk:
4. hely: PVBG fiú – Tolna megye, Paks, Vak Bottyán Gimnázium
3. hely: Azmind1 – Nógrád megye, Balassagyarmat, Balassi Bálint Gimnázium
2. hely: Szlamb – Bács-Kiskun megye, Kecskemét, Katona József Gimnázium
1. hely: Szemere – Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc, Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Lányok:
4. hely: Széchényi – Baranya megye, Pécs, Széchényi István Iskola
3. hely: Hild Szki – Fejér megye, Dunaújváros, Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
2. hely: Consti – Bács-Kiskun megye, Kiskunfélegyháza, Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény
1. hely: Debreceni Irinyi – Hadú-Bihar megye, Debrecen, Debreceni Irinyi János Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
minap.hu