Ugrás a tartalomra

Fokozott ellenőrzés a hosszú hétvégén

Létrehozva
Ellenőrzéssel egybekötött fokozott rendőri jelenlétre kell számítani Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain is a pünkösdi hosszú hétvégén. A TISPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség június 6-án és 7-én fokozott figyelmet fordít az ittas vagy bódult állapotban járművet vezető személyek kiszűrésére.
A rendőrség a nemzetközi akció után, a hosszú hétvége alatt, azaz június 8-án és 9-én is fokozott figyelmet fordít az agresszív, vagy ittas állapotban közlekedő, szabályszegő gépjárművezetők forgalomból történő kiszűrésére, akárcsak a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére.

A közúti kontroll Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, ki- és bevezető, valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra terjed ki. A végrehajtásban a megyei rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya, az Autópálya Alosztály, a Miskolci, a Kazincbarcikai, az Encsi, a Sátoraljaújhelyi, a Sárospataki, a Tiszaújvárosi, a Szerencsi, a Mezőkövesdi, az Ózdi és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.

Az akcióban a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai és az Országos Polgárőr Szövetség önkéntesei is közreműködnek.

A figyelem a gépjárművezetők mellett kiterjed a motorkerékpárosokra, a segédmotoros-kerékpárosokra, illetve kerékpárosokra is.

Becslések szerint az Európai Unióban évente 10 ezer halálos áldozatot követel az ittas vagy bódult állapotban történő járművezetés.

minap.hu