Kriza Ákos az átadás előtti köszöntőjében úgy fogalmazott, lépésről lépésre haladnak előre a digitális közösség építésében.
– A laptoppályázat ennek csupán az egyik eleme. Digitális tereket hozunk létre, LED-kijelzőket helyezünk el a város különböző pontjain, hogy olyan digitális infrastruktúra létesüljön Miskolcon, amely a közösséget felemeli, s lehetőséget biztosít az egész megye fejlődésére. Ez szervesen kapcsolódik abba a gazdaság- és iparfejlesztési programba, amelynek eredményeképp tavaly októberben Miskolc és környéke kiemelt fejlesztési területté vált; a munkahely-teremtési programba, melynek köszönhetően több mint háromezer munkahely jött létre a városban és környékén. Tudjuk, ha egy leszakadó régióban a fejlesztés lépcsőit nem ugorjuk át, akkor soha nem érjük utol az előttünk álló településeket – sorolta a polgármester. Hozzátette, a program azt szolgálja – elsőként az országban –, hogy Miskolc és térsége úgy fejlődjön, hogy meghaladja az átlagos magyar városok fejlődését.

A tízezredik laptopot Csöbör Katalin országgyűlési képviselővel adta át a városvezető Simkó Rékának, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara gazdaságinformatikus hallgatójának. Az Alsózsolcán élő tanuló elmondta, idén államvizsgázik alapszakon, de folytatja tanulmányait mesterképzésen. Hozzátette: természetesen nagy hasznát veszi majd egyetemi tanulmányai során a számítógépnek.
Csöbör Katalin örömét fejezte ki, hogy az agglomeráció is bekapcsolódott a mintaprojektbe, s hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít Miskolcra és környékére, mely a hátrányosabb helyzetű térségek közé tartozik.
– Apró lépésenként haladunk előre. Nagy eredményeket tudunk elérni, ha a kormány és a kormánypárti városvezetés együtt dolgozik. Bízunk benne, hogy ez a jövőben is folytatódik, és még több újítást tudunk hozni – emelte ki az országgyűlési képviselő.
A számítógépek átadása a tervek szerint halad, június 30-ára minden nyertes pályázó megkapja a laptopot. A programhoz térítésmentesen biztosított oktatás is tartozik, hogy az eszközök mellett megfelelő tudáshoz is hozzájussanak a sikeresen pályázók. Az első csoportok képzése egy hete zárult le, jelenleg a kurzus tapasztalatait összegzik. A kiértékelést követően újabb turnus indul a nyáron.
minap.hu
Fotó: F. Kaderják Cs.