Az ügyességi feladaton kívül játékosan tanulhattak az iskolások, például a baglyokról. A gyerekek azt mondják, olyanról is hallottak, amiről eddig nem.
Az idősek miskolci nyugdíjas klubokból érkeztek, s nekik is tartogatott meglepetéseket a nyílt nap, melyre több mint kétszázan érkeztek. Az Erdészeti Erdei Iskola egyik célja az, hogy az idősek és fiatalok együtt szórakozzanak.

– Az alapvető iskolai tananyag kiegészítő lehetőségét ajánljuk. Nagyon sok ismeret, ami a magyar erdőkkel kapcsolatos, nem lehet benne ugyanis az iskola programjában, mi ehhez szeretnénk nyújtani egészséges, szabad levegőn eltöltött, szabad ég alatti „tantermet” – mondta Rencsiné Ágh Márta, az Északerdő Zrt. humánpolitikai osztályának vezetője.
A vendégek megismerkedhetett az erdészek, vadászok és a természetvédők munkájával, bemutatkozott az Országos Erdészeti Egyesület, de különleges lekvárokat vagy szörpöket is vásárolhattak az érdeklődők.
S. N.
fotó: F. Kaderják Cs.