Az idén Miskolcon a Szent István téren lesznek a 85. Ünnepi könyvhét és a 13. Gyermekkönyvnapok sátrai, itt dedikálják majd – az Írók asztalánál – köteteiket a meghívott írók, költők, a városban és a megyében élő szerzők. Találkozhatunk itt Vass Tiborral, Gál Halász Annával, Csorba Piroskával, Fecske Csabával, Juhász Katóval, Serfőző Simonnal, Kisvárkonyi Csabával, Vitkolczi Ildikóval is.
A Szent István téren tartják természetesen a szerdai ünnepi megnyitót is, a színpadon pedig művészeti csoportok, irodalmi körök mutatkoznak be.
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Görgey utcai központi épületében találkozhatnak az érdeklődők – a június 11-i könyvtéri megnyitó után – Iancu Laura József Attila-díjas költővel. Itt mutatják majd be – június 12-én, csütörtökön délután 2 órától – a Miskolcon élő József Attila-díjas költő, Fecske Csaba legújabb, A sivatag hajója című kötetét is.
A könyvtár vendége lesz a június 13-án, pénteken délután fél 5-kor kezdődő Alma és fája – Apa és lánya címmel meghirdetett rendhagyó irodalmi találkozón a felvidéki magyar író, Mács József és az idén Szabó Lőrinc-díjjal kitüntetett Mács Ildikó. Folytatódik a Műút a könyvtárba vezet című sorozat is: június 16-án, hétfőn délután 5 órától a Kecskeméten megjelenő Forrás folyóirat főszerkesztőjével, Füzi Lászlóval, és a lap főmunkatársával, Buda Ferenc Kossuth-díjas költővel beszélget Jenei László író, a Műút szerkesztője.
minap.hu
Fotó: minap-archív