Ugrás a tartalomra

Egy élet a földtudományért és népszerűsítéséért

Létrehozva
Dr. Kecskeméti Tibor, a Magyar Természettudományi Múzeum címzetes főigazgató-helyettese szakmájában komoly rangot vívott ki tudásával és tevékenységével – és legalább ilyen sokat tett a földtudomány népszerűsítéséért is.
A Geofil Díjat F. Tóth Géza geológus javaslatára a Magyar Állami Földtani Intézet főigazgatója, dr. Kordos László alapította 2010-ben azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence földtani értékeinek felismerésében meghatározó tevékenységet végzett szakemberek munkáját elismerjék. A díjat a Miskolc Város Napján rendezett ünnepség keretében adják át.

Dr. Kecskeméti Tibor biológia–földrajz szakos tanár, geológus, a harmadkori óriás egysejtűek szakértője abaújszántói születésű, középiskoláit Miskolcon végezte. Az egyetem után hosszú életpályáján egyetlen munkahelye a Magyar Természettudományi Múzeum, ahol legmagasabb beosztása főigazgató-helyettes volt.

Munkássága során rengeteget tett a földtudomány népszerűsítéséért, részben múzeumi tevékenysége révén, részben mint a Magyarhoni Földtani Társulat tisztségviselője, egy cikluson át (1991–1994) elnöke, jelenleg tiszteletbeli tagja.

Komoly érdemei vannak a fajsúlyos ismeretterjesztés írott sajtójának életben tartása terén, a Természet Világa szerkesztőbizottsági tagjaként. Mindvégig aktív résztvevője és támogatója a miskolci Geofil-konferenciáknak. A miskolci természettudományos muzeológia támogatása terén is jelentős érdemeket szerzett.

Dr. Kecskeméti Tibor megkapta többek között a Móra Ferenc-, a Bugát–Szentágothai- és a Széchényi Ferenc-díjat. Munkásságát ez évben Geofil Díjjal ismerik el.