A jobbikos Egyed Zsolt felszólalásában bírálta, hogy Miskolcon kétmillió forint közpénzt kapnak azok a szociális bérlakásokban élő „bűnözők”, akik Miskolc határán kívül vásárolnak ingatlant. Úgy vélte: ezzel a bűnözést „vidékre exportálják”, aminek beláthatatlan következményei lesznek. A politikus szerint az érintettek lakhatatlanná tették az önkormányzati lakásokat, feléltek mindent, majd továbbállnak - új lakhelyükön is ezt teszik majd.
Pintér Sándor belügyminiszter válaszában visszautasította, hogy bűnözőkről lenne szó, és leszögezte: az idézett miskolci önkormányzati rendelet nem törvényellenes, így tárcájának nincs lehetősége beavatkozni a kérdésbe. Hozzátette: a kiköltöző családoknak lehetőséget kell adni megélhetésük biztosítására, s erre a közfoglalkoztatást említette egyik megoldásnak.
MTI