Ugrás a tartalomra

Turizmusról, határtalanul

Létrehozva
A külföldi turisták számának növelése idegenforgalmi szempontból meghatározó a város számára. Erre az utazási irodáknak is fel kell készülniük. A BOKIK számukra rendezett olyan képzést és workshopot kedden, amely Romániából és Ukrajnából érkező vendégek fogadását segíti.
A népkerti Vígadóban tart kétnapos képzést a BOKIK. A Partnerség, határok nélkül elnevezésű találkozó kedden kezdődött workshopokkal és szakmai továbbképzéssel. A nyitónap leginkább a helyi identitásról szólt, valamint a minőséget, az ügyfélközpontúságot helyezte fókuszba, de szó esett a kulturális turizmus jelentőségéről is.

bikik_turisztika_140510ml_4.jpg

A pályázat két országot érint: Romániát és Ukrajnát. A szakemberek célja, hogy minél több külföldi turistát vonzzanak régiónkba ezekből az országokból. Juhász Gábor pályázati referens, a BOKIK nemzetközi kapcsolatáért felelős. Mint mondta, leginkább azt lehet megtanulni, hogyan lehet az ügyfélközpontúságot és a kulturális turizmust erősíteni – akár a beutazó, akár a kiutazó turizmus területén.

Az előadásokon és a workshopokon több mint tíz cég képviselteti magát. Obritovics Márta, a Miskolc Travel 2000 Utazási Iroda ügyvezetője kiemelte, a jövőben szeretnének olyan középkorú, illetve fiatal turistákat fogadni, akik Ukrajnából, Szlovákiából érkezhetnének Miskolcra, valamint a térségbe.

A program két éve indult és novemberig tart. Addig a turizmus különböző szegmenseiben indítanak majd képzéseket.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.